Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Beke György: A gyűlölet hullámai (Beszélgetés Tóth Sándorral)
Az ókirályságbeli zsidóság sorsáról az első magyar tudósítás alighanem a Buku- resti Magyar Közlönyben jelent meg, 1860. második felében. Koós Ferenc és Oroszhegyi Józsa 48-as szabadságharcosok hetilapja, az első bukaresti magyar újság szószerinti fordításban közreadta Mihail Kogálniceanu moldvai belügyminiszter köriratát a moldvai rabbikhoz. Egy sereg olyan intézkedést ismertetett a rendelet, amelyek állami beavatkozással akarták „emancipálni” a zsidóságot, előírták hagyományos viseletűk elhagyását, a közösségi élet lazítását, és így tovább. A Bukaresti Magyar Közlöny a kisebbségi kérdésre - egyebek között a moldvai csángó-magyarokra - igen nagy súlyt helyezett mindig. Rokonszenvvel követte a zsidóság sorsát. Más bukaresti magyar lapok később - Koós Ferencék közlönye 1860 végén megszűnt - drámai mozzanatokat idéztek fel az 1891-es és 1899-es havasalföldi, galaci pogromokról. Erre az időre esett a kisinyovi pogrom is, Besszarábiában, amely akkor a cári birodalomhoz tartozott. A magyar közvélemény nem ismeri ezeket a tragikus eseményeket. Mi volt a századfordulói romániai zsidópogromok oka és lefolyása? Miként jutott el a gyilkosságokig - Kogálniceanu „beilleszkedést” célzó rendeletétől - a zsidóellenes gyűlölethullám? — A múlt századi ókirálysági pogromokról, kiváltó okairól nem tudnék most adatszerű tájékoztatással szolgálni. Inkább a tágabban vett jelenség az, amiről elmondhatom, hogy - úgy hiszem — értem. Mi, mai utódok hajlamosak vagyunk arra, hogy a kései, tragikus végkifejlet ismeretében, azt úgy vetítsük vissza a korai kezdetekre, mintha mindaz, ami bekövetkezett, már kezdettől fogva, fatális módon, eleve el- rendelten determinált lett volna. Holott az, ami száz-százötven évvel ezelőtt kezdődött, alakulhatott volna másképp is. Akkor adva volt egy társadalom, egy ország, amelyet éppen elért a polgárosodás szele. Változtak a körülmények, amik azelőtt szűkre szabták mozgásterét, most olcsó gabonatermelőként bekapcsolódott a nemzetközi kereskedelembe, s ennek következményeként otthon is kezdett valahogy hatni a piac törvénye, megindult a tőkeképződés, valamiféle városiasodás. A hatalom „modem” államot szervezett: bürokráciát, hadsereget, rendőrséget, csendőrséget fejlesztett, mindennek haszonélvezője egy politikai oligarchia fokozatosan, a bankrendszer kifejlesztésével fináncoligarchiává fejlődött. A folyamatnak voltak kárvallottjai (a parasztság, amely az egész országot a hátán cipelte, a régi bojárság egy része) és voltak irigyei (állami fizetésből élő, városi kényelemhez szokott pszeu- dopolgárok, tisztviselők, a hadsereg, a rendőrség, stb. tiszti állománya stb.), de ezeket nem a nagy cápák, hanem a kisebb halak ingerelték, akik szemük előtt vállalkoztak, kereskedtek, gazdagodtak. Ezek pedig többnyire „idegenek”. Havasalfölden inkább örmények, görögök. Moldvában a jelentős számú zsidóság felső rétege. Örmény, görög, zsidó itt ugyanazt a funkciót tölti be, objektíve nem lenne különbség közöttük. De a zsidó: nem-keresztény. Vele szemben működőképes a hagyományos középkori demonológia: istengyilkosság. A politikai antiszemitizmus kezdetén ez mindig ott van és hat. Hanem ez az antiszemitizmus, Romániában, indulásakor orosz import. Aminthogy a moldvai zsidóság is az, tulajdonképpen a cári birodalom zsidóságának az országhatáron átömlő pereme. A pogromok hagyományai is onnan terjedtek át a határokon. 1881-től már a modern politikai antiszemitizmus eszközeként vetették be Szentpéterváron. Kisinyovban 1903-ban rendeztek véres pogro- 5 mot. Úgy, hogy a 90-es évekbeli moldvai pogromok szerintem inkább még orosz-ukrán geijesztésűek. Ez aztán könnyen terjed tovább, a Havasalföldre is. A múlt századvégi román világ elmaradott, babonás, xenofób világ. Mindez együtt jó talaj az antiszemitizmus, a pogromok számára. Sajnos, nem álltak magasabb szinten a nép pallérozására hivatott pópák, pantallós dászkálok (tanítók), tisztek és tisztviselők sem, az elöljáró politikai vezetők többsége. A berlini kongresszus 187840