Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Galló Szász Károly: Kemény nap, avagy egy körorvos naplójából

— Ha ez a gyerek meghal, doktor úr... - mondja fenyegetően, s a szeme kidül­led —, ha ez a gyerek... Én nem is tudom, mit... A fiatalasszony, mint csúcsos kinövést, dugja ki fejét a mamája mögül. — Ha már küldi, nem bánom, na, de vitesse csak ide, a kovásznai kórházba, ne olyan messzire... fel Sepsire... Már háromnegyed kilenc, amikor az asszonyság segítségemre siet: — Hát nem érted, lányom?! Süket vagy? Vérhasa van! Elhallgatsz végre vagy belenyomlak a padlódeszkába! Mint hurrikán az Államok keleti partjaihoz, közelít a véradási kampány Z.- hez. Máris körmünkre égett a gyertya. Az évi terv pedig évi terv, hiába; nemtelje­sítéséért emberfiának pénzbüntetés dukál. Még akkor is, ha teljesen önkéntes az akció... Próbálok a „nehezebb” hipertóniás betegek közül beszervezni néhányat. Ha­zafelé. Megmérem Demeter Józsi bácsi, az ügyes kezű mészáros és — úgy tudom - gyári munkás vérnyomását, és így kiáltok fel (élénken): — Ejha! — Mija na? - kérdi Demeter. —A vérnyomás - ráncolom a homlokom. Demeter arca elborul. Lelkemben boldog gyertyácskák pislákolnak: most az­tán beszervezem véradónak! Be én! — Ott egye meg a fene - hűt le hamar Józsi bácsi -, kezdem már megszokni. — Pedig egy kis csapolással sokat lehetne segíteni... — Minek? - mondja Józsi bácsi, és megereszt egy kacsintást. Negyed tizenegy. Kese Mónika nénénél határozott sikerem van egy sebtében kiagyalt történettel, aminek veleje, hogy a tavasszal milyen nehezen tudtak megmenteni az életnek egy gyomorvérzéses villanyszerelőt; B csoportú vére volt, és a Központban éppen ebből nem volt elegendő. Ha többen - mint Mónika néne, akinek magas vérnyomása van - jelentkeznének véradásra, nem fordul­hatna elő ilyesmi. Befejezem, és Keséné tudásszomjtól villogó szemmel néz rám: - De vajon mi­ért nem adtak zérós vért annak a legénynek? - kérdi. Megmagyarázom, majd csalódottan megírom a receptet a „nyomására”. Még egy kudarc. A véradás napján Mónika néne nagy garral szónokolt a sorstársainak, hogy annyit izzadt neki a fiatal gyerekorvos, hogy meggyőzze, sőt, mesét is mondott — így aztán eljött. A rendelőben friss virág, kellemes hűvösség, a fővő fecskendők rotyogása, tisztaságszag, Eta megszokott zúgolódása. A váróteremben, mint beintett kó­russzólamok, sóhajtanak fel érkeztemre: betegek, szimulánsok, lábadozók, kék egyenruhás gyerekek, üldögélők, falat támasztok, kötők, lapozgatok vagy egy­szerűen csak idegesek. Emberek. Emberek, akik ma reggel azért vettek tiszta inget, azért sikálták fél órát reménytelenül fekete kezüket, mert hozzám ké­szültek. A rendelőbe. Még azok is színjózanok, akiknek ébredés után rend­szeresebben érkezik az egy-két pohárka pálinkájuk, mint a busz, amivel a vá­rosba ingáznak. Engedem be egymás után a kopogtatókat. Örülök, hogy meggyógyult a tüdő- és mellhártyagyulladásos, szemüveges fiúcska. Ellenállhatatlan vágy fog el, 28

Next

/
Thumbnails
Contents