Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Galló Szász Károly: Kemény nap, avagy egy körorvos naplójából
Galló Szász Károly Kemény nap, avagy egy körorvos naplójából 197... augusztus 22. Háromnegyed hét. Nehezen ébredek, és még nagyobb erőlködésembe kerül maga a felkelés. Ha reggel, amikor a szemem kinyitom, s az ágyban egyedül találom magam, és senki se biztat gyengéd-erőszakosan: nehezen szánom rá magam, hogy a papucsomba belelépjek. Főleg, mert gyakran álmodok vadakat mostanában. Hajnal felé a téesz könyvelőnőjét láttam, amint erősen szuszogva és kövéren egy gyű lésterem pódiumáról lógázta le tömzsi lábait, szemben a fehér inges, vasalt kendős gyülekezettel. A könyvelőnő egymás után intette magához a sorok közül az embereket. A férfiaknak kacéran tenyérnyit kivillantott fehér combjából, a nőknek meg sűrűn bólogatott. Aztán mindenkivel suttogva közölte - de úgy, hogy én a terem hátsó feléből is meghallottam -, Éles doktor tévesen kóris- mézte az alhasi nyilallásait. Az az álom persze hazug volt: pár nap nem telt belé, és egész Z. község tudott a bakimról. (Igaz, hogy Mónika néne menteni próbált.) Hét óra nyolckor kóvályogva, dideregve megfőzöm a kávémat, de fekete előtt elrágok másfél kekszet, mert anyám szerint elvem kell hogy legyen: reggeli előtt emberfiának nem rágyújtani! Fülem mellett a legújabb Bee Gees felvételek forognak; orromban gőzölgő fekete. Cetli. Rajta nevek és aznapi elintéznivalók, emlékeztetőül... Káldy Imre barátom, az „általános”, szabadságon. Lesz ma is beteg elég, gondolom. Lévén nyár, augusztus, a hasmenéses pelenkákba bele lehet fulladni... Véradókat mozgósítani... Mielőtt még a váróterem előtt, kint a járdán lötyögök lefülelnének („Csak egy igazolásocskát, doktor úr”, „Mindössze egy receptecskét: a cukromra”), ellépek Lengyel Odikét megnézni. Rendelés előtt. A láza szinte negyven fokig ugrott fel; kigyúlva fekszik a kanapéra terített lepedő közepén. A nagyanyja, anyja vicsorogva lesik, szuszog-e még; a pelenkában a nyálkás székletben vércsíkok is fénylenek. Odike alig egyhónapos koraszülött. A diagnózis pedig vérhas, biztosan. (Na, Vilmos fiam, ha hat év alatt, leszámítva működésed legelső napját, nem halt meg kisgyereked, most itt az alkalom, hogy kitapasztaljad, milyen érzés az - nyugtatom magam.) Azonnal mentőt hívok, mondom, sürgősen be kell vinni a kicsit. Az asszony a mentő említésére felkapja a fejét, hetet-havat összehord, csakhogy könyörüljek, és ne küldjem Odikéjét kórházba. Beadnak bármilyen gyógyszert neki, dadogja, injekciózzam... Mint hülyegyereket, takarja el lányát impozáns testével a nagymama. 27
