Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Dobozi Eszter: „Voltam csak, mint a fa, mint a fűszál…” (Bertók László: Priusz)

párhuzamokat is láthatóvá teszi, amelyek akkor, a mindennapok fogságában élve érthetetlenek és felfoghatatlanok voltak az események tizen-huszonéves elszenvedőjének.

A Bertók Lászlóval és ifjú társaival történtek valóban eleven megtestesítői annak, amit úgy hívnak — a történelem abszurditása. Visszamenőleg tizenhat éves fiúkat vádolnak a „népi demokratikus államrend és népköztársaság elleni izgatás bűntettével”. A bűryelek: 1952-ben Csurgón másodikos gimnazistaként verseket írnak, irodalmi kört szerveznek, maguk gépelte folyóiratot szerkesztenek Vadvirágok címmel. Érettségi után verseiket küldözgetik egymásnak levélben. S találkoznak is. A vádirat mellett feltűnik egy kékfedeles írka, Bertók Lászlóé: benne versek, naplófeljegyzések. Ilyenek: „1954. november 18: Tegnapelőtt elvitték minden gabonánkat és kukoricánkat. Becsaptak. Keresetemet meg Viktorét tulajdonították el.” De számon tartják a kaposvári bíróságon, ahol a vádirat készül, a húszéves költő 1955. április 17-i Somogyi Néplapban közölt bemutatkozását is: „Szeretem a dolgos embereket. Szeretem szőkébb hazám küzdő magyaljait. Gondjaikat magaménak érzem, örömükben osztozom.” „Sokat akarok írni és olvasni. Kedves magyar íróim: Petőfi, Ady, József Attila, Mikszáth, Móricz. A ma élők közül Illyés Gyula, Csoóri Sándor, Veres Péter.”

1955. augusztus 19-én délelőtt 9-kor két ávós alhadnagy jelenik meg a költő szüleinek házában. Házkutatást tartanak. Bertók Lászlót letartóztatják. Ót hétig tartják a kaposvári AVH pincéjében. Ebből huszonöt napot magánzárkában tölt. Szeptember 23-án átviszik a megyei börtönbe. Nyolchavi börtönbüntetést szabnak ki rá, s három évre eltiltják a közügyek gyakorlásától. A szülőfaluja elöljárójának, a tsz-el- nöknek közbenjárására két alkalommal halasztást kap a büntetés letöltésére. 1955. október 21-én átmenetileg szabadlábra helyezik. 1956. március 27-én azonban ismét rács mögé kerül. Újabb kérvények érkeznek a felmentése ügyében. Április 10- én megint szabadlábra helyezik azzal, hogy október 10-én köteles megjelenni a megyei börtönben. 1956. június 5-én végül három évi próbaidőre felfüggesztik. Ugyanekkor már kész a behívóparancsa - munkaszolgálatra.

De miféle félelem működteti a bűnüldözés, büntetésvégrehajtás hatalmas gépezetét? Mekkora félelem mozgatta a politikát, hogy ilyen aggályos és gyanakvó figyelemmel követett nyomon magánlevelezést, baráti eszmecseréket? Mekkora volt a bizonytalansága, ha úgy hitte, úgyszólván ismeretlen fiatalemberek publikálatlan verseiben is benne munkál a rendszerdöntögető erő? A félelem, a gyanakvás növeszti irreálisan hatalmassá a szó erejét? Ez lehet a büntetés, a kegyetlenség aránytévesztésének oka - gondolhatnánk. A helyzet azonban rafináltabban egyszerű. Mert mi történik azonközben, hogy Bertók László és társai első megpróbáltatásaikat átélik? Míg az ifjú költőt az ÁVH kaposvári pincéjében „puhították”, addig „összekalapálták” a faluban a tsz-t. „Sohasem fogja megtudni, hogy hol van a fia, ha nem úja alá a belépési nyilatkozatot” — mondták az édesapjának. A fiatal Bertókon kívül két idősebb parasztembert is elvittek, megvertek ez idő tájt. „A falu össze volt roppanva, ki a félelem, ki az úgyis-minden-mindegy-már érzésével belépett” — emlékezik az író. S még előbb: 1955. július 20-án kelt a pécsi főiskola levele, amelyben arról értesítik a másodjára felvételizőt, hogy felvették a magyar-orosz szakra. Nem telik el egy hónap, letartóztatják. Míg magánzárkában tartják, míg vallatják, meg kellene jelennie a főiskolán. így azonban törlik a felvettek névsorából.

Az adatoknak ez az egymásmellettisége engedi meg a következtetést: mintha minden előre elkészített terv szerint történt volna. Mintha egy jól kigondolt koncepció része lett volna Bertók László ifjúkori meghurcoltatása.

23