Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 11. szám - Alekszandr Blok: Carmen (vers - fordította: Baka István)

7

Barkák - tavasz jő, olvad már a rét, Sajnálunk mégis egy másféle fényt,

Mi azt jelenti - pislog valahol

Egy gyertya még, s imám is forrva-forr

S csókszomjas ajkam válladra hajol.

Ez árpaszőke kalász: a mező,

S a darukrúgás egekbe vesző,

Ez azt jelenti: a sövény megett, Várhatlak, míg az alkonyfény pereg.

És azt is: nem feledtél engemet.

Rózsák - riasztó szirmaik heve,

Nem a te fürtöd éjlő verese?

Nem titkos árulás az ének is?

Nem Carmen rabja lett a szívem is?

1914. március 30.

8

Éjsötét s vad éltem elfelejtett Himnuszának visszhangja te vagy. Carmen, oly bús, oly csodás szívemnek, Hogy téged megálmodhattalak.

Már tavasz cseveg, csobog, megárad,

S én, vad álmok rabja, alva csak Bűvölődöm; megvadít a bájad - Mint gitárhúr, kasztanyettahang!

S te, kinek álmok között visz útja, Boldogabb idők trónjára ülsz, Császárnő, rózsákkal koszorúzva, Tündérmesék álmába merülsz.

Alszol, kígyó-gyűrűdben, te édes, Mákony altat, és meglátod azt A morotvát, ahová elérhetsz,

És elérhetetlen álmomat.

Látsz alkonytalan napot s az égő És imádott, elhagyott vidék Dallal dalló és kékellve kéklő Rendületlen-boldog édenét.

5