Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 11. szám - Alekszandr Blok: Carmen (vers - fordította: Baka István)
6 Haragvó, színtelen szemek Gőgös, kihívó megvetése. Minden vonása: hangjegyek, így láttam Önt először én meg. A nézőtér sötét. Csitulj! Zsabó szoros feketesége. S egy sápadt arc... s vállára hull A fürtje, mint folyó az éjbe... 0, nem, nem ez volt éltem életem Legmeglepőbb találkozása! De nyugtalan s oly idegen Testének minden rándulása... A büszke szem tekintetén Áttetszett: benne bosszúság van... (Dühödten így sandít felém Az oroszlán, ketrecbe zártan.) S ott, a kerek csillár alatt, A seguidilla messze ringott, És Önben féltés és harag - Escamillo nem Önhöz indult. Nem Ön rándítja zsinorát, Hogy hunyjon már a lámpa fénye, S az elhagyott Jósé szemébe Nem Ön villantja gyöngyfogát... Ó, nézni némán - nincs erőm, Mondani nem kell s nem lehet, S Ön (csillag mennyei tetőn Kígyózva, lustán lépeget, Ön elmegy - lankadtan haladva, És gyöngéd vállának dala, Oly szörnyen édes-ismerős ma, Hogy nem feledhetem soha, Mint emlék egy másik hazáról, - Az arca lelkem kincse lett... S ott: Menjünk, menjünk messze, távol A földi lét ezer bajától! Kiált, ki máris elveszett... És március hava pereg. 1914. március 25.
