Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Michal Harpán: Vajdasági szlovák irodalom 1989-1994 (Fordította: Polyvás József)
köteteiben, melyekben az ironikus felsőbbrendűség érzését a végpusztulás keserű iróniája váltja fel. A költő érzelmi kapcsolata az állatvilággal, a madarakkal nem modorosság; a lovakról, tehenekről, fecskékről szóló versei lényegében a lét, az élet tisztaságát sirató elégiák. Bohus ugyanis egyre gyakrabban fordul az élet és a halál, a születés és az elmúlás örök költői témáihoz, melyekről nem általánosságokban, elvonatkoztatott költői nyelven szól, hanem a lehető legkonkrétabb formában. Ami természetes is, hiszen Bohus költészetének gyökerei mélyen beágyazódtak a pannon talajba, szinte misztikus viszonyban van vele. Ezért túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Bohus költészete összekötő tengelye a vajdasági szlovák irodalom alakulástörténetének és egymásra épülő rétegeinek. Erre a meghatározó szerepre az a körülmény is alkalmassá teszi ezt a költészetét, hogy Bohus egyetlen irányzat mellett sem kötelezte el magát, minden hatásra nyitott maradt. Kétségtelenül vannak szlovák költők, mint az utóbbi években kötettel jelentkező Michal Babinka, Viera Ben- ková, Pavel Mucaji, Martin Prebudila, Katarina Hricová, illetve Ján Labáth, Vit’azoslav Hronec, Michal Duga, Zlatko Benka, Miroslav Dudok, kiknek az utóbbi öt évben nem jelentek meg köteteik, akiknek munkássága mindenki másnál inkább rokonítható Bohus költészetével. Am ahogy ez a „rokonság” nem értékmérő tényező, ugyanúgy a különbözőség sem elmarasztaló mozzanat. A vajdasági szlovák költészet az utóbbi ötven évben ugyanis valóban sokszálú, rétegezett, s a különböző irányzatok egységesen biztosítják folyamatosságát. Ez a sokszálúság jellemzi az utóbbi öt év költészetét is, jóllehet a kiadás lehetőségének nagy mértékű csökkenése következtében ez talán kevésbé észrevehető. Alakulásrajza sokkal teljesebb lehetne, ha olvasók elé kerülhetnének Labáth, Dudok, Benka, Duga kiadásra kész kéziratai. Ha ezek megjelenhetnének, a vajdasági szlovák irodalom életereje is nyilvánvalóbb lenne. A szlovák próza, amely az utóbbi fél évszázadban mind szerzők tekintetében, mind pedig formai szempontból szegényebb volt a költészetnél, alakulását tekintve továbbra is igencsak szerénynek mondható. Csupán egyetlen író, Vit’azoslav Hronec foglalkozik rendszeresen prózával. S a hazai Novy Zivot (Új Elet) meg a szlovákiai (Slovenké pohl’ady, Romboid, Fragment, Kultúrny Zivot irodalmi folyóiratokban közölt novelláiból fog minden bizonnyal összeállni a szerző harmadik prózakötete. A pillanatnyi helyzet szerint annak ellenére, hogy egyeseknek kiadásra kész prózaköteteik vannak, mint Zlatko Benkának, Ján Salcaknak, a vajdasági szlovák próza mind az idősebb írók (Ján Labáth, Miroslav Krivák, Pavel, Gma, Viera Benková), mind a fiatalabbak (Miroslav Demak, Zoroslav Jesensky) viszonylatában, kik egyetlen kötettel is Ígéretes indulást példáztak, némaságra vannak ítélve. A prózaírásra a háború utáni időszakban mindig is a folytonosság hiánya volt jellemző, s ez most még kifejezőbbé vált. Ennek okát minden bizonnyal^elsősorban a szűkös publikálási lehetőségekben kell keresni. Abban, hogy a Novy Zivot című folyóirat, melyben a próza közönség elé kerülhetne, évente csak négyszer jelenik meg, csökkentett terjedelemben. A háború utálni vajdasági szlovák prózaírást egyrészt a falusi életet ábrázoló realista hagyományok folytatása, másrészt pedig az ettől elszakadni kívánó tematikai és formai törekvések jellemzik. De beszélhetünk-e újabban polarizációs törekvésekről, ha a realista elbeszélői hagyomány szerinti utolsó kötet, Ján Kopcok jubileumát jegyző Kurta élet (Krátky 25vöt) még 1989-ben jelent meg, míg az egyetlen kitartóan publikáló prózaíró, Hronec munkásságát a permanens kísérletezés jellemzi. Az 1976-ban írt Huzat (Prievan) című könyvében modern családtörténettel kísérletezik, A levegő ura és a király fia (Pán vzduchu a král’ov syn) című gyűjteménye posztmodern jegyeket mutat, a folyóiratokban megjelenő legújabb novellái pedig hiper- realista stílusúak. 91
