Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Michal Harpán: Vajdasági szlovák irodalom 1989-1994 (Fordította: Polyvás József)
Michal Harpán Vajdasági szlovák irodalom 1989-1994 w ajdaságban régóta adottak a szlovák irodalom létezésének a feltételei, ugyanakkor kérdés, beszélhetünk-e vajdasági szlovák irodalomról, sőt kultúráról a 18. század második felétől kezdve, vagy csak az utóbbi ötven évben, melyben ez az irodalom és kultúra kiteljesedett, és sokkal inkább, mint azelőtt, különbözik is az egyetemes szlovák irodalomtól. Egyrészt felismerhetők a vajdasági szlovák irodalomban a nyelvhez, a hagyományokhoz kötődő egyetemesség szálai, másrészt viszont a sajátos, helyhez, körülményekhez köthető hatások folytán önálló jegyeket is tartalmaz ez az irodalom, amelyben mintegy ötven szerző jelentkezett több mint kétszáz verses-, próza-, drámakötettel, illetve irodalom- és nyelvtudományi vagy történelmi tárgyú kiadvánnyal. Különösképpen a hetvenes és nyolcvanas évek szlovák irodalma mondható szerzők, nemzedékek, műfaj és stílus tekintetében figyelmet érdemlőnek, s mutat kétségtelen sajátságokat. Ekkor, a legidősebb költő, Pal’o Bohustól a legfiatalabbib Jaroslav Ciepig, húsz év alatt hatvannál több verseskötet jelent meg. De - bár szerényebb méretekben - gazdagnak mondható a tudományos és szakirodalmi könyvtermés is. A jelen pozíciójáról kialakítandó perspektíva már közel sem ilyen megnyugtató, nem ilyen biztató. Az utóbbi öt év alatt a vajdasági szlovák irodalom félévszázados alakulástörténetének megfelelően továbbra is a költészet a vezető műfaj, tizenegy verseskönyv és három versválogatás jelent meg. Ugyanakkor éppen a verseskötetek megjelenési üteme figyelmeztet a kiadói lehetőségek fokozatos szűkülésére. Az ötéves időszak kezdetén, 1989-ben három gyűjteményes kötet jelent meg, Michal Babinka, Pavel Mucaji könyve és Vit’azoslav Hronec versantológiája, később ilyen jellegű kiadványok publikálására már nem mutatkozott lehetőség. Jellemző viszont, hogy az utóbbi néhány évben fiatal szerzők tűnnek fel kötetekkel. Ezek közül elsősorban Martin Prebudila Nem a metaforák idejét éljük (Nedá se metaforovat’) című könyve érdemel említést. Ebben fogalmazódik meg, mintegy a kötet címének magyarázó kiegészítéseként, azért nem a metaforák idejét éljük, mert „a valóság túlságosan is valóság”. Már csak azért is említendő ez a kötet, mert az alapjául szolgáló tétel máris és nyilván hosszú ideig vita tárgyát képezi, illetve fogja képezni, kivált a fiatalok között, akik közül többen éppen műveikkel kívánják bizonyítani, hogy számukra a menekülés bármelyik formája idegen. Annak ellenére, hogy a fiatal vajdasági szlovák költészet felismerhetően differenciált, rétegezett, van közös nevezője, ez a felismerhető jegy az irónia, amely Martin Prebudila, Katarina Hricová Jaroslva Ciep verseit jellemzi. Hogy az irónia nem csupán a fiatalokra jellemző alkotói szemléletmód, hanem a vajdasági szlovák költészet általános ismérve, arról Pal’o Bohus versei is tanúskodnak. Bohus három kötetében is evidens az irónia jelentéshordozó és strukturáló szerepe, azzal, hogy a Diadalmas előrelépésben (Triumfálny postrk), amely 1990-ben jelent meg, de régebbi verseket tartalmaz, másféle iróniával találkozunk, mint a Sehová vissza (Nikam a spät’), és az Érem harmadik oldala (Tretia strana mince) című 90
