Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10. szám - Sava Damjanov: Kortárs vajdasági szerb irodalom (Fordította: Náray Éva)
ban. Emellett Pisarev nonverbális jeleket, rajzokat, hieroglifákat is applikál szövegébe, nem annyira a meghökkentés szándékával (egyébként is, meghökkentő' voltát az ilyesmi már rég elveszítette), inkább amiatt, hogy egy kevésbé racionális intuití- vebb nyelven szólalhasson meg, hogy történetét a misztériumok világával is színezhesse. Ugyanebben a kontextusban érdemes vizsgálni a fantasztikus elem, valamint a formai szétszóródás és a töredékesség szerepét is. Végül, ha már a prózáról van szó, érdemes megemlíteni két, tavaly megjelent regényt, melyek szerzői olyan fiatal írók, akikre úgy tűnik, érdemes lesz odafigyelni: Sasa Radonjic (1964) Kézikönyv a pávához (Prirucnik za pauna) és Miodrag Kajtez (1962) A Szent Család (Sveta Porodica) című regényeiről van szó. A kritika, illetve az irodalomtudomány két, valóban kiemelkedő produkciót mondhat magáénak. Jovan Delic (1949) Kazár prizma (Hazarska prizma) című 1991-ben megjelent könyve az első olyan könyv, amelyet teljes egészében Milorad Pavic (akinek műveivel először meg kellett hódítania a világot, hogy azután végre az itteni kritika is foglalkozzék vele) irodalmi opuszának szenteltek. A Kazár prizma első része Pavic költészeti, elbeszélői és tudományos tevékenységével foglalkozik, a könyv második részének középpontjában Pavic regényei állnak, a harmadik részben a szerző az író-irodalmi hős-olvasó viszonyt taglalja (amely Pavic prózájának is egyik fontos kivétele), míg a negyedik rész az általános vizsgálódásoké, itt a szerző Pavic nak a középkor, a bizánci hagyományok és a fantasztikumok iránti vonzódását elemzi. Kétségtelen, Delic Pavic prózájának produktív olvasatát adta, miközben mindig az író hangját, s nem saját irodalomkritikai módszereit tartotta szem előtt. Éppen ezért, meggyőződésem, hogy ezt a könyvet inkább a Pavic-regényekhez használatos sajátos kiegészítőként, „receptív fűszerként”, mintsem konvencionális irodalomkritikai tanulmányként kell olvasnunk. Végső soron, a Kazár prizmát még egyféleképpen lehetséges olvasni: mint történetet a történetben; mint olyan szöveget, mely stílusban és szellemben egyaránt korrespondeál az eredeti művel. A vajdasági szerb irodalomtudomány másik kiváló teljesítménye, Milivoj Nénin (1956) Svetislav Stefanovic - a modernizmus előfutára (Svetislav Stefanovic - pre- teca modemizma) című 1993-ban megjelent kiváló irodalomtörténeti tanulmánya, amely a kommunista időkben ideológiai okokból mellőzött írót és munkásságát értékeli újra. Stefanovicot azért állították félre, mert a második világháború idején a megszállott Belgrádban a Srpska knjiÉvna zadruga vezetője volt, majd 1944-ben, Belgrad „felszabadító” kommunistái közvetlenül bevonulásuk után agyonlőtték. Egyes feltételezések szerint azonban nem ez volt a legnagyobb bűne, inkább azt rótták fel neki, hogy orvosként annak a nemzetközi bizottságnak volt a tagja, amely összeállította a szovjetek által a katyni erdőben elkövetett vérengzésekről szóló jelentést. Mindent összevetve, Nénin nemcsak Stefanovic személyét rehabilitálta, de felfedte irodalmi munkásságának a modem szerb irodalom kialakulására gyakorolt hatását is. Fordította: Náray Éva 85
