Forrás, 1994 (26. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10. szám - Bori Imre: Televény (Hagyomány, azonosságtudat, migráció)

akadályozták. Miközben ezek a széttagolódási folyamatok játszódtak, az éppenhogy újraképződött jobbágyfalut, amely a közösségi tudat inkubátora, újabb megrázkódtatás érte a szabadságharc után - horizontális irányú osztódást-távolodást egy függőleges irányú rétegeződés követte. A XX. században már valóban társadalmilag tagolt a magyarok lakta falu is: nagygazdák, középparasztok, kisgazdák, napszámosok, kereskedők, iparosok, értelmiségiek rétege a szempontunkból releváns tradíció-kérdésben sem egyformán viszonyult, mint ahogyan nem volt azonos a termelésben elfoglalt helyük sem. Muhi János 1942-ben a Kalangyá-ban megjelent jegyzeteiben a faluval kapcsolatban két olyan mozzanatot is említ, amelyek felett az identitásról elmélkedő is elgondolkozhat. Az egyik a termelést érinti. „Érdekes - írta -, hogy a mezőgazdasági fejlődés hordozói nem a nagy vagy a középbirtokosok, hanem a kisgazdák. Azok a kisgazdák, akiknek csak olyan kevés földjük van, hogy tökéletes kihasználása nélkül nincs biztosítva a megélhetésük, nyugtalanul keresik a jobb megélhetés lehetőségét. £)k teremtették meg a virágzó kertgázdálkodást is.” Muhi János még a hagyományos falut látta, amelynek értékrendjét igazán akkor még nem kezdte ki a történelem. A másik idézendő mozzanat tanulmányában éppen e kérdést célozta meg: „A falu a maga évszázados életét éli, s a mai élete csak annyiban különbözik a dédapák és nagyapák életétől, amennyiben azt a falu természetes fejlődése külső behatásokra magával hozta... Lényegében csak a falu fia tud változtatni, az értelmiség hatása legfeljebb külsőségekben nyilvánul meg, jórészt az öltözködésben. Ennek tulajdonítható, hogy a falu sajátos viseletét elhagyta, öltözködése városiassá lett, s ha néhány öregnek van is még a falu régi viseletét őrző ruhája, nem hordja, mert a gyermekei szégyenük a »parasztos« ruhát.”

Nem kerülhető meg mindezeken kívül az a tény, amit Szenteleky Kornél már a halálos ágyán írt utolsó vitaszövegében. Amikor Havas Emil azt írta, hogy a jugoszláviai magyarság a volt Nagy Magyar Alföld népének történetileg, néprajzilag és kulturálisan is összefüggő, integrális része”, ezzel kapcsolatban Szenteleky nemcsak azt bizonygatta, hogy az Alföld geopszichológiai szempontból sem egynemű, „más északon, mint délen, amely televényes és nem szikes”, hanem azt is hangsúlyozta, hogy az itteni magyarság „etnikailag tarka, s délszlávok között, délszláv hatás alatt” él. Ha ebből a szempontból nincsenek is pontos felméréseink, nyilvánvaló, Szentelekynek ezt az állítását azzal kell kiegészíteni, hogy nemcsak délszlávok között élt, de együtt németekkel, szlovákokkal, Bánátban bolgárokkal, románokkal is. Elég ha Erős Lajos plébános úr Adalékok a Zrenjanini-Nagybecskereki Egyházmegye történetéhez című könyvét nyitjuk fel, hogy kifessék, még ugyanabban a templomban is két-három nép imádta és imádja az Istent a maga anyanyelvén! Szenteleky összevetette az akkor együvé tartozott négy nagyobb táj: Bácska, Bánát, Baranya, Szerémség vélt vágj' valódi jellegzetességeit, amelyek a különbözőségüket mutatják, mondván, „nemcsak a levegő meg a'tájkép változik, hanem az emberek is”! Taglalja, amit látott vagy látni vélt, azért, hogy bebizonyítsa, hogyan „alakulhat ki” ezek egymástól „sokban különböző szelleme”. Marad tehát az egyetlen stigma, az hogy magyar, de jellemző tradíciók nélküli, e faji szinten kívül más létszinteken megmutatkozó jellemző közösségi jegyek nélkül. Élsősorban a népi közösségtudat az, ami a szüntelenül bekövetkező megoszlások ellenében az állandóságot jelentette, és jelenti. Ebből a nézőpontból tekintve vissza egyrészt azt mondhatjuk, hogy a békeszerződések az elmúlt századokban több pusztítást vittek végbe, mint a háborús idők, másfelől úgy tartjuk, hogy nem elsősorban az a kérdés, hogy hol is születhetett meg a vajdasági magyar irodalom és szellemi élet, hanem hogy hogyan születhetett volna meg ennyi kedvezőtlen körülmény közepette!

49