Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Tarján Tamás: A sötétségről való tudás (Bodor Ádám: Vissza a fülesbagolyhoz)

akkor ennek oka egyszerűen az, hogy ilyen a világ, amelyet Bodor Ádám ismer és leír. Nem szó szerint ilyen, hanem rejtett lényege, törvényei szerint. Képtelenségében, valószínűtlenségében, groteszk értelmetlenségében... Furcsa, rejtélyes módon mégis érezzük, ez a mi életünk, ez a kelet-európai abszurd világ, amelyet kafkainak is szoktunk mondani. Tudjuk azt is, hogy Bodor Erdélyből jött, és hogy az még inkább olyan, mint Kafka fegyencgyarmata.”

E kifejtés általános igazságát talán konkrét igazsággá lehet fordítani, ha megvizsgáljuk, mi a világ „rejtett lényege”, ilyensége, és — írástechnikai, ábrázolásbeli értelemben — milyen Bodor világa, a körzetbe zárt univerzum? Talán célszerű, ha A beiratkozás lehetőségei című novella „Nem tudom, mi van velem” mondata nyomán nem jelentjük ki Győrffyvel együtt: „Mi sem tudjuk, nem is tudjuk meg, mellesleg azt sem, miféle képtelen neveket viselnek ezek az urak.”

Képtelen nevek:

a tulajdonnévadás gyakorlata Bodor Ádám epikájában

A Helikon folyóirat 1992. 3—4. száma (A Név hatalma) részletet közölt Szergej Bulgakov A tulajdonnév című, negyven éve keletkezett tanulmányából. „Minden elnevezés ítéletalkotás is egyben, más szóval minden névnek van értelme, ami végeredményben a név ún. belső formáját képezi. Bizonyos idő elteltével azonban, ha egy név állandósul, elhomályosulhat eredeti jelentésében, s úgy hangzik, mint ragadványnév, mint tulajdonnév... — olvassuk. - A nyelv fejlődése folyamán, a szó történetének egy bizonyos szakaszában létrejött egy olyan sajátos szócsoport, melyben a szavak szerepe csak meghatározott tárgyak és személyek elnevezésére, individuális megjelölésére korlátozódott. Ily módon a szó története a méltóságteljes értelemmel teli genezistől az értelmetlenné vált elnevezésig nem más, mint az értelem fokozatos szétporladása, megfakulása, s kizárólag a hangalak megőrződé- se. Nem véletlen, hogy az intelligens, a racionális felfogás következtében a szó iránti érzéketlenségig eljutó szülők elsősorban hangzás alapján választanak nevet gyermekeiknek, ugyanúgy, ahogy a papagájoknak. De hát a név idiotizálása az értelmiség körében (s ma már a nép körében is) természetesen mi másról tanúskodna, mint e közeg szellemi kiüresedéséről?! A tulajdonnév tehát nem egyéb, mint ilyen belső formáját vesztett elnevezés. Mintha valamiféle mutatónévmás egy jó hangzású változata lenne, számla, vagy a különbözőség valamely egyéb jelzése, megismerő tevékenységünk megismerő és szóbeli módszereinek gazdaságos felhasználását célzó segédeszköz. A tulajdonnév ebből a szempontból szigorúan véve még csak nem is szó, mint ahogy az algebra-jel sem az: éppenhogy csak szó, csak hangalakja okán szó.”

Bodor Ádám novelláiban (és nagyrészt a Sinistra körzetben is) a névadás kétségtelen különösségeit és talányait, hiányát vagy meghökkentő, variatív többszörös- ségét a belső forma eltűntének fölismerése okozza (vagy legalábbis magyarázza meg). A „belső forma” maga az ember, a személy lenne, aki saját strukturált, rendezett benső formával — legegyszerűbben szólva: úgy-ahogy harmonikus lélekkel — nem rendelkezik, s ezért „tűnik el”. Bodor — lesz rá példa elég — vagy nem érdemesíti tulajdonnévre egyes szereplőit, vagy tényleg csak „mutatónévmással” ruházza föl őket. Választása azonban persze nem a hangzáson, hanem a szimbolikán alapszik. Azon a szimbolikán, amit nem lenne jó erőszakosan beparancsolni valamennyi műbe, a teljes névhálóba -, de amely az író által akartan, működtetetten létezik, és véletlenszerűen, észrevétlenül is hat (a Sinistra Izolda Mahmudiá- nak és Mavrodinnak is nevezett nőalakjáról neve alapján még a nacionáléja sem

80