Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (III. rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
Nincs abban semmi különös, hogy megpillantunk egy várost, már a falusi embereknek is ismerős manapság a város látványa, de ez a város a nyílt tengeren volt, a háborgó, hullámzó, hatalmas tengeren, a partoktól legalább száz kilométernyire. Láttam a város fényeit, utcáit, melyek belevesztek a sötét horizontba, láttam a belvárosi forgalmat, alighanem moziból jöhettek kifelé az emberek (én magam is láttam itt előző nap egy lengyel filmet), a centrumban neonok villogtak, autóbuszok közlekedtek, fényben úszott egy kávéház, világítottak a kirakatok és a házak ablakai. A kikötőben egy tankhajó állt, mert kikötő is van itt, sőt, két kikötő, és van repülőtér is. Nagyon messze látni lehetett a fúrótornyokat, amelyek méhkasként zúgtak, de ezt alig lehetett hallani. A tornyokban az éjszakai műszak dolgozott. Ez a város igazából sosem alszik, még hajnalban sem. Lent, alul, a város alatt hullámzik a tenger. A hullámok az acéloszlopokhoz verődnek, amelyeken a város áll, a víz a fémszerkezetek labirintusába ömlik; ezek a szerkezetek tartják a víz fölött az utcákat, tereket, házakat. De a város mozdulatlanul áll a tengerfenékbe vert hatalmas oszlopokon. Vagy másként fogalmazva: ez a város hegytetőkre épült, de a hegyek a víz alatt húzódnak. A víz alatti hegylánc a Kaszpi-tenger keleti és nyugati partját köti össze. A hegyek Bakutól a türkméniai Krasznovodszkig húzódnak. A hegyek belsejében, teljes hosszukban, gazdag olaj- és gázlelőhelyek vannak. Amikor nyugodt a tenger, helyenként látni lehet a víz alatti hegylánc csúcsait. A hasadékokból, a sziklák alól fel-feltör az olaj. Ezért hívják ezeket a sziklákat Olajköveknek, s a tenger közepén fölépített város is innen kapta a nevét - Nyeftyanije Kamnyi. Türkménia Ashabad nyugodt város. Néha elhalad az utcán egy Volga. Néha egy szamár kopogtat végig patáival az aszfalton. Az ukrán piacon forró teát árulnak. Egy kiskanna tea: 20 kopejka. De lehet-e pénzben mérni a tea értékét? A tea itt maga az élet. Egy öreg türkmén fogja a kannát, megtölt két tálkát - egyet magának, egyet odanyújt egy kis szőke fiúnak. ,,Nu — mondja a fiúnak. — Ej, apó — válaszol a kisfiú —, folyton mondom, hogy nem nu, hanem na”. Az apó mosolyog, talán éppen azon, ami nekem is átsuhan a fejemen: őt már semmire sem lehet megtanítani. Egy ilyen türkmén, akinek már ősz szakálla van, mindent tud. Feje tele van bölcsességgel, szeme az élet könyvét olvasta. Amikor megkapta az első tevét, megismerte a gazdagság ízét. Amikor elpusztult a juhnyája, megismerte a nyomor boldogtalanságát. Látott kiszáradt kutakat, tudja hát, mi az a kétségbeesés, s látott vízzel teli kutakat, tudja tehát azt is, mi az öröm. O tudja, hogy a nap életet ad, de azt is, hogy a nap halált hoz, amiről fogalma sincs egyetlen európainak sem. Tudja, mi az éhezés és mi a jóllakottság. Tudja, hogy ha hőség van, melegen kell öltözni, kaftánba és báránybőr kucsmába, és nem levetkőzni csupaszra, ahogy a fehérek teszik. A felöltözött ember gondolkodik, a levetkőzött ember nem. Egy ruhátlan ember bármilyen ostobaságot elkövethet. Akik nagy dolgokat alkottak, mindig föl voltak öltözve. A mezopotámiai sumérok, a szamarkandiak és bagdadiak a pokoli hőség ellenére is mindig felöltözve jártak. Olyan nagy civilizációk keletkeztek ott, amilyeneket sem Ausztrália, sem az afrikai Egyenlítő nem ismert, ahol ruhátlanul jártak a napon. Meggyőződhet erről bárki, aki a világtörténelmet olvassa. Lehet, hogy ez az öreg tudja a választ Shakespeare nagy kérdésére. 62
