Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (III. rész - Fordította Szenyán Erzsébet)
van. Kiadja a napfényt, a színt, az illatot. A fa nedveket présel ki magából, dolgozik. Ezért van szüksége nyugalomra. Szükség van légmozgásra is, mert a fa lélegzik. A fa szereti a száraz helyet. A nedvesség tönkreteszi a színt, nehéz, fénytelen, matt lesz a konyak. A bor szereti a nedveséget, a konyak nem tűri. A konyak szeszélyesebb. A konyak legkorábban három év múlva nyerhető. Három év, három csillag. A csillagos konyakok a legfiatalabbak, a leggyengébb minőségűek. A legjobbak a csillag nélküli, márkás konyakok. Ezek akár tíz-, húszévesek, sőt, jóval öregebbek is lehetnek. De a konyak kora ennél még magasabb, mert hozzá kell számolni a hordó anyagául szolgáló tölgyfa korát is. Most azokat a tölgyfákat használják fel, amelyeket a francia forradalom idején ültettek. Hogy a konyak fiatal-e vagy öreg, az ízéről lehet megállapítani. A fiatal konyak csípős, gyors, mondhatni lobbanékony természetű. íze fanyar, karcos. Az öreg konyak viszont lágyan, puhán ömlik el a szájban. Csak ezután kezd sugározni. Az öreg konyakban sok meleg, sok napsugár van. Nyugodtan száll az ember fejébe, sietség nélkül. De a magáét azért megteszi. Örményország Ványik Szantrian Jereván különböző rejtett zugait mutogatja, mert éppen azt kértem tőle, hogy térjünk le a szokványos útvonalról. így jutunk el Benyik Pet- ruszjan udvarába. Ez a négy felől házakkal övezett udvar Bénik munkáinak állandó kiállítóhelye. Bénik 28 éves, elvégezte a Jereváni Akadémiát, és szobrász. Alacsony, bátortalan fiatalember, szűk kis műtermében lakik, amelynek ajtaja erre az udvar-kiállításra nyílik. A műterem falain nagyszerű örmény kőkeresztek, úgynevezett hacskarik függnek. Ilyeneket véstek régebben az örmények a sziklákba. Egész Örményországban látni ilyen hacskarikat, mert ezek voltak az örmény lét szimbólumai, de határkőnek és — ritkábban — útjelzőnek is használták őket. Öreg hacskarikat találhatunk a legmegközelíthetetlenebb helyeken, fönn a meredek sziklák csúcsain, s ma már megfejthetetlen talány, hogy miként jutottak föl oda a hacskarit kifaragó szobrászok, akik leggyakrabban szerzetesek voltak. Benyik borral kínált bennünket. Egy priccsen ültünk olyan kövek között, amelyeken Benyik évek óta dolgozik. Bekapcsolt egy magnetofont, hogy patarakokat hallgassunk. A patarak egyfajta meghatóan szép örmény zsoltár. Benyiknek új, francia patarak felvételei vannak, egy örmény kórus énekelte őket hangszalagra Párizsban. Örményországban eredeti patarakokat lehet hallani, ha elmegy az ember Ecsmiadzinba, az örmény egyház Vatikánjába. Benyik nemcsak kővel dolgozik, fémből készült reliefeket, úgynevezett csekan- kát is csinál. Kiemelkedően tehetséges. Szobrai is, fémplasztikái is folyton a szerelem, pontosabban a szerelmes ölelés témája körül forognak. Ezekben az ölelésekben azonban kevés az öröm: így azok ölelkeznek, akiknek rövidesen el kell válniok. Benyik egyik ciklusa Adám és Éva elválását örökíti meg. Szobrai ritkán szerepelnek kiállításon. Leggyakrabban itt állnak, mint most is, az udvaron, a fák alatt vagy a falnak támasztva, vagy csak úgy, letéve a járdára. Benyik az udvart övező négy ház lakóinak készíti szobrait. A házmesternek és a postásnak. A szemeteseknek, akik elhordják a hulladékot. A gyerekeknek, akik mossák a szobrokat vagy szórakozásból vagy egy cukorka reményében. A villany- számlásnak. És a rendőrnek, ha éppen errefelé van dolga. 52
