Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Körmendi Lajos: Öt perc az élet
találtunk, bevittük a táborba. Egyszer komoly baleset ért. Egy drótkötél majdnem leszakította a két lábamat. Öt hétig jódoztak, de mindig nagyobb lett a seb. A szobámbéliek naponta hoztak lopott kukoricát. A húsz deka kenyeremet elcseréltem négy-öt csőre. Lemorzsoltam, megfőztem. Jó sok lett. Jól meghíztam tőle. Aztán kiírtak munkára. A tábortól egy kilométerre dolgoztam. Jó hely volt. Itt két nacsalnik keze alatt robotoltunk öten. Valami méreggel dolgoztak ott az asszonyok. Csomagoltunk, címkéztünk. Akkor már sztalon, vagyis ebédjegy járta. Előfordult, hogy az asszonyok nekünk adták a sztalonjukat. Vagy száraz kenyeret kaptunk tőlük. Mikor mit. Medvecukrot loptunk, teát készítettünk belőle. Ezért is kaptunk napraforgó pogácsát. Innen, sajnos, elvittek minket egy kőbányába. Rengeteg kő hevert ott berobbantva, össze kellett stócolni. Itt nem lehetett szajrézni, csak a lágerkaja volt. Hát ezt nem lehet kibírni! Önként jelentkeztünk a bányába. Lekerültünk a kilences bányába, csupa orosz közé. Először láttuk a bányát, de hamar beletanultunk a munkába. Kaptunk szalonnát, amerikai vérkonzervet, húskonzervet. Volt benne kalória... A húgom és az a lány, akinek otthon udvaroltam, szintén kikerültek Oroszországba. Körülbelül öt kilométerre tőlünk volt egy másik láger, de mi nem tudtuk, hogy ott vannak. Amikor a mi táborunk kezdett szétoszlani, abba a lágerbe vittek. Itt nagyon hidegen fogadtak. Marha hosszú blokkok voltak, fűtőtest nélkül. A folyosó közepén állt egy üstház, de mit fűtött az? Kétujjnyi jég volt az ablakon. így feküdtünk a priccsen. Keresett a húgom, üzenetet hozott a barátnőmtől. Lisi szólt, hogy menjél át a konyhába! Ő ott dolgozott. Adott egy kis vajas kenyeret, pörköltöt, mikor mit. Kellett a kaja. Veszélyes munka a vájáré, sok volt a baleset. Munka után először mindig Lisi szobájába mentem, a párnája alatt találtam kenyeret, ezt-azt. Nekem tette oda. A konyhában is adott. Ekkor hatvannyolc kiló voltam, ennyi még soha. Sziléziai németeket is hoztak a lágerbe, s ezek uraltak minket. A lányokat is akarták kettyintgetni. Lisit is kinézték maguknak, de nem jött össze a dolog. Erre kidobták a konyhából. Lisi csillés lett a bányában, én vájár. Eddig ő segített nekem, most én neki. Fizetést is kaptam, igaz, nem sokat, de azt odaadtam Lisinek. Egymásért csináltunk mindent. Egy vájár normája két és fél tonna volt. Ha túlteljesítettük, kaptunk egy kis vajat, nyers tésztát. Lisi vett egy liter tejet a bazárban, megfőzte benne a tésztát. Már nem éheztünk. 1947 őszén jött a hír, hogy az asszonyok hazamennek. Lefertőtlenítették őket, már munkába se mentek. Nagy lett a munkáshiány, ettől kezdve nekünk tizenkétórázni kellett. Rengeteget dolgoztunk, kimerültünk. Egy este beszélgettünk Lisivel a lágerben. Franz, amíg életjelt adsz magadról, várok rád. Lisi, ha élek, megkereslek, és feleségül veszlek. Aztán úgy vitték el őket, hogy el sem búcsúzhattunk egymástól. Ez nagyon letört engem. Majd hoztak asszonyokat egy másik táborból, civil román nőket. Visszaállt a nyolcórás munka. Kicsit magunkhoz tértünk... Jött a nagy pénzváltás. Száz régi rubel ért tíz új rubelt. Mi csak negyven rubelt kaptunk, mint előtte, de jól jöttünk ki, mert ebből nem százhúsz rubel volt egy kenyér, hanem három. Elég szép élet következett. Pénzünk bőven volt az új rubelból, kimentünk a városba, azt vettünk, amit akartunk. Még bort is vásároltunk egy hordóval, berúgtunk, mint a szamarak. De elismert dolgozók voltunk. Előfordult, hogy a bányában jött a nyomás. Jött lefelé a mennyezet, a dúcok meghajoltak, gyönyörűen zenéltek, eltörtek, a meny- nyezet meg csak jött, jött lefelé, aztán megállt negyven centinél. De akkor is alá kellett mennünk, menteni, ami menthető. 1947 végén kezdtek érkezni a tábori lapok. A századparancsnokon múlott, kinek adta oda. Én is írtam Lisinek, anyámnak. Anyám egyszer nem írt vagy három hónapig. Lisit kértem, írja meg, mi van vele. Megírta. Kidobták a házából, kitelepítették Németországba. Ettől kezdve nem ettem, lefogytam, tönkrementem. A fogolytársaim szóltak: Franz, vigyázz, 24
