Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Kerék Imre: Emlékezés a régi kertre; Ének az ismeretlen madárról; Szunion (versek) Műhelynapló
született meg, s attól haladva visszafelé épültek rá a többi sorok. A vers logikáján ez mit sem változtatott.) Ez a folyamat nagyjából hasonlóképpen megy végbe akkor is, ha már kész, határozott koncepcióval hajol a tiszta papír fölé az ember, de ez számomra legalábbis, a ritkábbik eset. Nagyobbrészt a kész vers szövegét olvasva tudom meg azt végérvényesen, hogy miről is akartam írni. * * * Versírás közben folytonosan arra a belátásra kényszerülök, hogy csaknem minden a szinonimák megfelelő kiválasztásán, csereberéjén, a szövegben való ide-oda tologatásukon dől el. Ahhoz, hogy az elkészült vers a természetesség, a megmásíthatatlanság érzetét keltse az olvasóban, minden szó pontosan, szilárdan álljon a helyén: írás közben folyton latolgatnunk kell, választanunk több kínálkozó rokon értelmű szó között (olykor az értelmező szótárat is igénybe véve); egy-egy jelző, főnév, ige, határozó gondos megválasztásán, a részletek hitelességén múlik nagyobbrészt, sikerül-e a vers. Gondot csak az okozhat közben, ha két, alig megkülönböztethetően egyenértékű szinonima kínálkozik. Mert ez is előfordul néha. Ilyenkor egyikről - bármennyire fájó szívvel - lemond a költő, s kénytelen-kelletlen beletörődik abba, hogy mást nem tehet. A formai kötöttségek: rím, ritmus, szótagszám stb. megszabják ugyan a gondolat mozgásának lehetőségeit, ám ezek másodlagos jelentőségűek szerintem: kellő gyakorlattal jó költő épp e kötöttségek között érzi magát szabadnak, ezek lendítik előre fantáziáját. Ugyanakkor tömörségre, a töltelékszavak mellőzésére, kiiktatására kényszerítenek. Ahogy a szobrász vésővel, kalapáccsal lehántja a kő feleslegét a benne rejlő leendő szoborról, úgy halad a költő szóról szóra, sorról sorra, az utolsó pontig a készülő vers szövegében; fokozatosan lefaragva minden lényegtelen, mellékes, nélkülözhető elemet. Csak ekként lehet meggyőző hatása, delejes kisugárzása művének. Hogyan is mondja József Attila? A vers, a műalkotás,,minden pontja archimédeszi pont”. A kínálkozó szinonimák mérlegelése, a lehető legárnyaltabb kifejezés kiválasztása fokozott fontossággal bír a versfordító munkájában, mondhatnám, annak alfája és ómegája. A józan mérlegelés készsége mellett persze némi intuícióval is rendelkeznie kell ahhoz, hogy fordítása tartalmilag pontos, formában a lehető leghűbb lehessen az eredeti költeményhez. * * * * Némely irodalomtörténész, kritikus tudatában máig szívósan tartja magát egyfajta sommás előítélet, mely szerint az ún. „kultúrélmények” (egy-egy festmény, szobor, zenemű stb.) ihlette költemény csak másodlagos, harmadlagos értékű lehet, s mint ilyen, kevésbé tarthat számot érdeklődésünkre, szemben az élet, a valóság kínálta elsődleges élményforrásokból táplálkozó költeményekkel. Ha csak arról lenne szó, hogy az efféle lírai művek szerzői valamiféle ájult rajongás önkívületébe esve körültömjénezik a témául választott kép, szobor stb. időálló szépségeit, s biztosítják hódolatukról a művet, illetve annak alkotóját, s 15
