Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 9. szám - Értékrendek a mai magyar irodalomban - Tüskés Tibor: Az újraolvasott Irgalom

mintha nem is az epikus, hanem a drámaíró, a színpad törvényeit ismerő szerző vetette volna papírra. Az író ismeri a figyelemfelkeltés, a feszültség fokozásának eszközeit, az ellentétet, az éles vágásokat. Ágnes a haldoklók világából, az elfekvőben végzett munkából utazik egy tükrösi rokonának esküvőjére első koszorúslánynak. Vagy: a negyedik rész végén Ágnes bejelenti anyjának, hogy apjával együtt elköltözik, de itt nem ismerjük még anyja reagálását erre (sőt később arra derül fény, hogy Ágnes el se költözik hazulról); illetve a hatodik rész végén arról értesülünk, hogy az apa újból megnősül, ám a hetedik rész ezzel a mondattal kezdődik: „Az eljegyzésből nem lett természetesen házasság.” A cselekmény fölépítésében a párhuzamosság, az azonos szerkezeti elemek egymásra rímelése érvényesül. Apja éppúgy nem nősül meg a bejelentés után, mint ahogy Ágnes nem költözik el anyjától. A negyedik rész is családi ünnepléssel (a karácsonyi gyertyagyújtással), a hetedik rész is családi ünnepléssel (Ágnes születésnapjával) ér véget. Agnes kétszer jár Tükrösön: először apját kíséri el, másodszor koszorúslánynak megy. A tükrösi lakodalomban is két sorsdöntő találkozásra kerül sor: előbb Ágnes és Vetési Iván, majd Ágnes és Halmi Feri között. Ezek olyan, láthatóan tudatosan alkalmazott kompozíciós elemek, amelyeket a művel történt első találkozáskor talán nem vettünk észre, s csak a regény újraolvasásakor figyelhettünk meg. Miképpen a regény szerkezetének néhány fogyatékossága is most ötlött a szemünkbe: a hosszadalmas kitérők, a betétként ható, túlrészletezett cselekménymozzanatok (pl. az apa hajdani naplójának közlése és kommentálása, vagy az instruálás körüli dolgok pedagógiatörténeti alaposságú leírása).

Az Irgalom cselekménye 1921—1922 fordulóján játszódik. Az első világháború után vagyunk, az ország a trianoni békediktátum traumájában él. Minderről azonban igen kevés szó esik a regényben. Az Irgalom — ha a hagyományos műfaji kategóriákat használjuk - nem történeti, hanem lélektani regény, családregény. Ez akkor válik világossá, ha összehasonlítjuk egy másik, nagyjában ugyanebben az időben játszódó és rokon kvalitású művel, Illyés Gyula Beatrice apródjai című esszéregényével. Míg Illyés figyelmének előterében mindvégig az ország állapotának rajza, a köztörténet, a politikai események elemzése és értékelése áll, Németh László érdeklődése a magánemberi szférára, a lelki folyamatok, az erkölcsi problémák ábrázolására szorítkozik. A korról, a történelmi eseményekről és azok következményeiről alig tudunk meg valamit. Hallunk a király visszatéréséről, szó esik a budaörsi csatáról, az erdélyi menekültekről, az „ébredőkről”, a „turánistákról”, de ezek a célzások kulisszaként csak arra szolgálnak, hogy a történetet az olvasó valamiképpen el tudja helyezni az időben. Hasonlóképpen Halmi Ferivel és az elfekvő egyik orvosával kapcsolatban hallunk valamiféle illegális politikai mozgalomról, „kommunista sejttevékenységről”, főképpen egy-egy társasági beszélgetés keretei között (például Kertész János ötvenedik születésnapján) szó esik a kommunizmusról, a nemzeti kérdés és a forradalom, a magyarság és a szocializmus viszonyáról, de ezek a közlések a célzások, az utalások szintjén maradnak. Nem kell mentegetnünk az írót utólag sem: Németh László nem külső, tőle idegen indításra írta ezeket a részeket a regénybe. De azt se hallgassuk el, hogy Németh László szocializmus-fogalmába egy jó adag naivitás és jóhiszeműség keveredett. Bár tudott (tudnia kellett) a kommunizmus és a bolsevista diktatúra emberi értékeket pusztító kegyetlenségéről, Halmi Feri alakjába mégis beleírta hitét egy megnemesedő, emberarcú szocializmus megvalósíthatóságába. Halmi Feriben azt az idealista szocialistát, azt az idealista forradalmárt mutatja be, aki a szovjet változásokkal rokonszenvez, aki „a vesztett ügy álmait” hordozza magában, s aki — akárcsak Németh László — hisz szocializmus és erkölcs, szocializmus és minőség, szocializmus és kereszténység összebékítésének utópiájában.

77