Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 9. szám - Lányi András: Elválaszt, ami összeköt

Lányi András

Elválaszt, ami összeköt

A .......................................................................

.....

x X nemzeti ellentétek kiéleződése, a kisebbségek iránti gyűlölet drámai megnyilvánulásai Európa keleti felén méltán váltanak ki megdöbbenést, sőt, idegenkedést a távoli szemlélőből. Értetlenül szemlélik törekvéseik nyilván védő kudarcát azok az idevalósi gondolkodók is, akik azt remélték, hogy a szovjet birodalom összeomlása után a bevett nemzetközi normák érvényesülnek majd mifelénk is a kisebbségi jogok terén. Fájdalmas szembenézni a ténnyel, hogy térségünkben a nemzeti türelmetlenség korántsem vált „túlhaladottá”: ma is szerves, nehezen nélkülözhető részét képezi az itt élő népek azonosságtudatának.

Sokan annak tulajdonítják a nemzetiségi konfliktusokban fellángoló indulatok váratlan hevességét, hogy politikai kultúránk hagyományaiból hiányzik a türelem és megértés az idegen nemzetiség iránt (ami mellesleg súlyos tévedés), hiányzik belőlünk a készség, hogy a mások másságát elfogadjuk. Szerintem, éppen ellenkezőleg, a gyűlölködés oka, hogy korántsem, különbözünk egymástól annyira, mint ahogyan azt hinni szeretnénk. És ez az, amit sehogyse tudunk elviselni.

A nemzeti különbségek nem kész adottságként voltak jelen a régió új és legú- jabbkori államalakulatainak születésénél, hanem mint cél és megvalósítandó feladat. Az államalkotó többség abban a küzdelemben fejlesztette ki önazonosságát, melynek során más, vele együtt élő népcsoportoktól mint idegenektől elhatárolódott, jóllehet ezek a határok eredetileg meglehetősen bizonytalanok és viszonylagosak voltak. Az agresszív nacionalizmus áldozatai tehát a kisebbségek, mégis félrevezető volna a jelenséget az úgynevezett kisebbségi probléma keretei között tárgyalni. Kifejezetten „többségi” problémáról van szó, melynek eredetét az itteni többségi társadalmak szerveződésének történelmi körülményeiben kell keresnünk. Az emberjogi álláspont képviselői olykor — puszta jóindulatból — a feledés jótékony fátylát borítanák a tárgy történetiségére, mondván: a múlt sebeit felszakítva csak a kölcsönös ellenségeskedést élesztjük; szabaduljunk meg a történelemtől, hogy megszabaduljunk előítéleteinktől. Ez jámbor óhaj, de alkalmatlan terápia: a történelemtől nem lehet megszabadulni, inkább megértésén kellene fáradoznunk.

Köztudott, hogy Nyugat-Európában a századokkal korábban megszilárduló állami keretek között jól integrált nemzeti társadalmak kialakulásához, ezeken belül a népesség viszonylag nagyarányú egyneműsödéséhez vezetett a városiasodás, a piacgazdaság dinamikája, az egységes közigazgatás és oktatás, valamint a közlekedés fejlődése. Ez a folyamat részben felszámolta, részben jelentőségüktől fosztotta meg a nyelvi-etnikai, regionális és egyéb közösségek hagyományos különállását. Az átalakulás véres eseményekben, gyűlöletben és erőszakban ott ugyanúgy bővelkedett, mint utóbb (és mindmáig) keleten. Ugyanakkor a Közép- és Kelet-Eu- rópában épp ez idő tájt berendezkedő birodalmak csak felülről és külsőleg fogták össze népeiket; az elhúzódó és erőtlen polgárosodás pedig nem teremtette meg az érintkezések kellőképpen sűrű hálózatát, mely a társadalmat tényleg egyesíti. Az adott (és változékony) állami keretek között tehát továbbra is nyelvi, etnikai,

55