Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 9. szám - Kabay Lisette: Székely lőportartók fényjelképei

inkább) csak köröcskékkel képzett fejű emberkék ragyogó csillaglények. Úgyszólván egyöntetű vélemény szerint körtáncot lejtő összefogódzott nők, hasonmásaikat kora vaskori emlékeken és népi ácsolt ládán (szuszék) meg tükrösön látjuk. Hogy e táncosok mulatnak, senki sem állítja. A vadászat sikerének érdekében tartott „mágikus körtánc”, „veszedelmet elhárító varázslat” — olvassuk ügyködésükről.

Vétó! Az általam áttekintett anyagban ritka kivételtől eltekintve pont azokon a szarukon, amelyeken a csillagfejűek szerepelnek, nem fedezhető fel sem vad, sem vadász. El kell ejtenünk ezt a kényelmes magyarázatot. Nézzünk szembe a tündöklő asszonyok ősi hasonmásaival, a soproni várhely egyik urnájának nőivel. Bátky Zsigmond is szembenézett velük, de nem vette észre, hogy meddig ér az ott sodort fonál4. Az urna kiterített rajzán a következő alakokat látjuk: 1. csillagfejű, csillagos ruhájú fonó nő [e) rajz]; 2. mint előbbi, szövő nő; 3. csillagfejű, de csillag- talan öltözékű, az előbbieknél bizonnyal alacsonyabb rangú vagy az égben jövevény alak; 4.. és 5. két csillagfejű, csillagos köntösű, kezüket áldóan vagy könyörgően (?) feltartó nő. Alighogy rápillantunk e „barbárnak” minősített együttesre, eszünkbe jutnak klasszikus rokonaik, a görög moirák és húgaik, a hórák meg a római párkák. A moirák anyja az éj, érthető, hogy az éj lányai csillagfővel jelennek meg. A napszakokhoz igazodó munkarendben a fonóházi szorgoskodás a késő éjszakába nyúlik. Volt, ki „éjszaka font, nappal mosott”, Pénelopé éjszaka szőtt, nappal bontott.

Térjünk vissza a porszaruk fénylő nőihez. Még egy ellenvetés: nincsenek mindig összefogódzva (a MU albumban egyszer sem), s ha kapcsolat van köztük, ez inkább köteléknek írható le, semmint egybefogott kezeknek. Viski Károly a Magyarság tárgyi néprajzában sorozatban közli az egymással összeköttetésben álló emberkék ábráját, tőle kölcsönzik az f) rajzunkon bemutatott első három csillagfejű nőt5. Ezek a lények fonálköteget, alighanem életfonalat vezetnek vállaikon, s amikor anélkül látjuk őket, kezetlen fantomok. Elképzelésemet hatásosan támogatja egy Lükő Gábor felfedezte, „lepel mögé rejtőző” tündér6, ki szerintem nem szemérmét mutogatja, hanem szőttesét, amelynek aljára a ragyogó tisztaságot vagy aranylást jelölendő, az alak csillagfejével azonos nagyságú égitestet karcoltak [f) 4. rajz]. Ezt mondja Lükű „vulvá”-nak...

De még nem merítettük ki az életfonalat sodró-szövő és a halál pillanatában elszakító nők családját. Idetartoznak még a germán walkűrök és nornák, de a tőlük rokonságilag távol eső finnek is emlékeznek a csodás fonálra: a pohjolai szűz a szivárványon ül, ott pengeti arany orsóját (Kalevala). E népcsaládokon átívelő gondolat arra mutat, hogy az életfonál mérhetetlen régiségű képzete az emberiségnek. Néprajzunk szellemi hagyatékából a kereszténység előtti elemek erőszakos irtása eltávolította az életfonalat irányító tündér emlékét, de végleg nem tudta kipusztítani őt. Az égből letaszítottan, vén banya képében, de mégis felismerhetően megőrizte vonásait több képi mesénk:

A hős és vitéz bajtársai állandó hadakozásban vágják az ellenséget. Ám akármennyi katonát ölnek meg, másnap újak állanak helyükre, mert egy boszorkány „szövőszéken szövi, guzsalyon vagy rokkán fonja őket.

Idevágó adatot közöl Ipolyi Arnold8: „a tündérek a csillagzatokban honolnak”; népmesében szerepel a csillagok anyja is.

Életünk az idő és tér függvénye, erre céloz egy török népmese bölcsessége: „— Oregapám, miért gombolyítod föl-le azt a fonalat? — elgombol jutom, hogy közelebb hozzam a távolit, legombolyítom, hogy eltávolítsam a közelit.” Mivel a portartók női körben állnak, fonalukkal az idő forgását is mérhetik. A moirák egyike, Atroposz, ki az élet fonalát elvágja, korabeli emlékeken gyakran mutat napórára. A hórák szintén figyelik az órák múlását, ők hozzák ugyanis az évszakok váltako48