Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 9. szám - Csák Gyula: Az út eleje (elbeszélés)
Anyját nagyon bántotta, hogy nem mutathatta magát fia bizalmasának. Őrizni akarván legalább a látszatot, valamint fiával is a szövetséget, kicsike sóhajjal mondta:- Az lesz, ami akar. Igazán nem szólunk bele.- Na, na! - dörmögte közbe Ferike apja. - Jól is néznénk ki!- Vegyetek még! A combját vegyétek! Bőven jut, ne féljetek! — biztatta Sári néni az asztaltársaságot. - Három tyúkot vágtam!- Hát az nem is lehet - mardosott éppen egy combot Géza bácsi -, hogy a gyerek ne hallgasson az apjára.- Jól is néznénk akkor ki! - ismételte Ferike apja. Géza bácsi ettől még nagyobb lendületbejött, és a mellette ülő Ferikét kissé hátba ütötte.-Aki olyan burokban született fiam, mint például te, annak nagyon meg kell becsülni ezt a helyzetet. Igenis jó példa apukád, és jól teszed, ha követed a példáját.- Vegyetek még — rikácsolt Sári néni. — Ne maradjon itt ez a sok étel. Mért nem eszel, Ferike?- Mert büdös. Minden büdös! Nagy pofont kapott az anyjától. Egy villa a konyhakőre esett és csörrenése sokáig visszhangzott a hirtelen beállt csöndben. Ferike felugrott és kiszaladt.- Ugyan, mire való ez — ingatta fejét rosszallóan Sári néni, de kárörömmel gondolt arra, hogy a jövőben is sok baj lesz még ezzel a gyerekkel.- Mit izgatod magad? - mordult feleségére Ferike apja is. - Éppen ez kell a szívednek.- Látod milyen — felelte Ferike anyja könnybelábadt szemmel. Félje megvonta a vállát.- A te nevelésed... Én hiába mondom a magamét. Kölcsönösen vádaskodtak, s a fellángoló szavak hevét azzal próbálta tompítani Géza bácsi, hogy — amint ízesen kifejtette: - a szülőtől kapott verésért utólag mindig hálás a gyermek. Ferike apja ezt megtoldotta azzal, hogy egy kemény élethez keményre kövezett út vezet, s aki a célt akarja, annak az odavezető utat is vállalni kell. A szóváltás vége az lett, hogy Ferike szülei úgy döntöttek: azonnal tovább indulnak. Bármennyire tiltakoztak a háziak, ehhez ragaszkodtak. 5. Ferike a fáskamrába ment. Nagymami ugyanúgy ült, s úgy látszott, öröm csillant a szemében, amikor elébe guggolt Ferike. — Drága nagymami, meséljen a vándorlegényről. — Fejét az öregasszony ölébe hajtotta, aztán ismét felnézett. - Vándorlegény szeretnék lenni, nagymami, de olyan, aki soha nem nyer el semmiféle királyságot, hanem örökkön szegény marad, és úgy vándorol, amíg meg nem hal. Jó lesz, nagymami? Az öregasszony együgyűen mosolygott, és nem szólt, mert nem hallotta a neki szánt szavakat. Ferike megcsókolta a kékeres, csontos kezet és lassan kihátrált. 7
