Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 9. szám - Csák Gyula: Az út eleje (elbeszélés)

vályúba, viszont kétségtelen, hogy anyagi javakkal bőven ellátja családját, valamint nem iszik, nem dohányzik. Keveset van otthon, az igaz, dehát ez azért van, mert sarkallja a tettvágy, pontosabban: a szerzésvágy. Keresztülgázol mindenen, hogy elérje a célját. „Most még csak az út elején vagyunk — szokta mondani -, de folyamatosan közeledünk a végcél felé”. Azt, hogy mi a végcél, nem árulta el. Jó lenne, ha többet foglalkozna a fiával, és nem „ridegtartásra” fogná, amint mondani szokta, mert ő is a maga erejéből és a maga keservei révén lett azzá, amivé lett - és lehet, hogy ez jó pedagógiai megfontolás egy olyan világban, ahol a mezítelen érdek a legfőbb érték.

Csipkés tetejű deszkakerítésnél álltak meg, s a férfi őrülten dudálni kezdett. Abban a pillanatban szétnyíltak a nagykapu szárnyai, akárcsak a kövér sógorasszonyéi, aki az udvar közepén várta a vendégeket.

A fiú sírása nevetésre váltott, mert apja majdnem elgázolta Sári nénit, s olyan hirtelen stoppolt le a kocsi, mintha infarktust kapott volna a motor. Anyja gyorsan kiugrott, és mámoros birkózásba kezdett Sári nénivel; apja újraindította és túráztatta, hallgatta a motort.

— Benn akarsz aludni? — szólt a fiára mérgesen, mert idegesítette, hogy zörög valami a motorban.

— Na, nézzenek oda! — kiáltotta Sári néni Ferike felé fordulva, guggoló helyzetbe roggyanva, mintha kicsi gyereket hívna az ölébe, noha Ferike már fél fejjel magasabb volt nála. - Ez lenne az én kis keresztfiam?!

Temérdek mellére vonta Ferikét, aki zavartan védekezett. Még jobban elvörösödött, amikor azt látta, hogy apja is összegabalyodik Sári nénivel és óriási fenekére is rávereget.

— Ahova pacsi, oda puszi is! - visongott Sári néni.

„Máglyára vele!” — parancsolta szolgáinak Ferike. Mostanában olyat játszott, hogy máglyára küldte ellenségeit.

— Hová lett az istálló? — kérdezte aztán elámulva.

— Hová lett, kicsikém? - ismételte Sári néni a kérdés és magához húzta Ferike fejét, cuppanósat csókolt a búbjára. — Lebontottuk. — Komolyabb hangon magyarázva fordult a felnőttekhez. — Mióta kiléptünk a téeszből, úgysem tartunk benne semmit, hát az lesz belőle, ni.

Nyejlonnan takart, nagy halom épületanyagra mutatott, majd előre-hátra lépegetve érzékeltette, hogy hová tervezik a hűtőházat, amelyben a helyben felvásárolt baromfiakat, meg a vadászok által kilőtt vadakat tárolják, mivelhogy félje ebbe a vállalkozásba kezdett. Ferike apja elismerőleg bólogatott és közölte, hogy összehozza majd az építkező Géza bácsit egy ismerősével, aki az ilyen típusú problémák szakértője, sőt az illető esetleg bele is száll a vállalkozásba.

Ferike anyja észrevette fia legörbedő ajkait és befelé terelte a társaságot. Féijét és nővérét előretuszkolva, aggódón fiába karolt.

— Sajnálod az istállót? - kérdezte halkan. A fiú összehúzott, gyűlölködő szemmel nézett valahová, a semmibe.

— Nem. - Hirtelen azonban megszánta anyját, s enyhébb hangon dünnyögte: — Egyáltalán nem.

„Ki kell nyomozni, hogy ki akarta az istálló halálát! - utasította ugyanakkor a főpecsétőrt. - Legkedvesebb lakosztályom volt. Birkóztam benne a bocival és imádtam az egésznek az illatát. Mindig oda vonultam vissza, ha el akartam

4