Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Beke György: Korunk Galéria, Kolozsvár (Beszélgetés Kántor Lajossal)
Beke György Korunk Galéria, Kolozsvár Beszélgetés Kántor Lajossal o t évvel ezelőtt, talán valamivel még régebb készült ez a beszélgetés. Mindenképpen 1986, a Korunk Galéria betiltása után. Kolozsvár magyar szellemi életének további csonkítását, egyenesen a megbénítását kívánta elérni a bukaresti hatalom, szokása szerint furfangos módon, félszájjal kimondott, de annál kegyet- lenebbül érvényes paranccsal. A Korunk Galéria régóta sokkal több volt kiállító helynél, képzőművészeti tárlatoknál. Nem egészen másfél évtized alatt a Korunk Galéria a magyar művelődés szigete lett, a tiltások, üldözések hullámverései közepette. Születése egy előző korlátozó intézkedéshez kapcsolódott. A folyóirat 1957-ben egy öreg polgárházban, a Mátyás-szoborral szemben levő épületben, a Szabadság tér 4—5. szám alatt indult. Hagyományt sugallt a hely, a negyvenes évek második felében, az orosz bejövetel és Eszak-Erdély Romániához csatolása után ott szerkesztették az Utunkat és a Falvak Népét. Két egymásba nyíló hatalmas szoba egyikében Gaál Gábor vezényelte az irodalmi ostromot, a másikban Asztalos István és Horváth István írta üzeneteit az erdélyi magyar parasztságnak. A hetvenes évek elején a Ceausescu-diktatúra szétdobálta és összeköltöztette az intézményeket, előírva, hogy hány négyzetméternyi terület és hány köbméternyi levegő jár egynek-egynek közülük. A kolozsvári román párthatóságnak gondja volt arra, hogy a magyar műhelyek — az Utunk és a Korunk — az ellenőrzés „szeme előtt” maradjanak. Az elsőt a városi pártbizottság épületébe parancsolták, a másikat a megyeháza földszintjére. Most már nemcsak a leírt szavakat lehetett köny- nyűszerrel ellenőrizni, hanem azt is, hogy kik lépik át leggyakrabban a szerkesztőségek ajtaját. Hatalmas termet kapott a Korunk a Mócok utca sarkán, a századfordulón emelt, tornyos, neobarokk motívumokkal díszített, eklektikus stílusú épületben, a megyeházán, ahová az első világháború előtt Bánfíy Miklós báró főispán úr járt át a szomszédos lakóépületből. (Édesapám emlékezete őrizte meg számomra ezt az epizódot.) Ez a kiállításnak termett szoba adta az ötletet Kántor Lajos irodalom- történésznek, aki képzőművészeti ítészként is az elsők közé tartozik Erdélyben, hogy a már előbb megkezdett tárlatokat itt folytassa, a város központjában köny- nyen elérhető épületben. Gáli Ernő, a folyóirat főszerkesztője tekintélyével támogatta az ötletet. A magyar művészek számára akkoriban már nem nagyon maradt hely a hivatalos kiállítótermekben. A Korunk szerkesztőségébe szívesen hozták el munkáikat, nemcsak Kolozsvárról, hanem egész Erdélyből, s az sem zavart senkit, sem a látogatókat, sem a szerkesztőket, hogy lapzárta idején is tele a helyiség „idegenekkel”. Minden tárlatnyitás művészeti esemény volt, szavalatokkal, zeneszámokkal, hűséges és népes közönséggel. 75
