Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Szekér Endre: Márai stílusának varázsa
quieu-vel felel. S közben megszakítva ezt a komoly érvelést — megszólít, kéri a könyvet, mintha én is ott lennék vele együtt, hallgatnám szavait, és odamennék a polc felé Montesquieu kötetét megkeresni. S aztán még mindig tartja a kapcsolatot velem, velünk, hisz kesernyésen hozzáteszi, hogy csak ennyi a szabadság, nem több... A szöveg megszerkesztésének sok megoldásával találkozhatunk Márai könyveit olvasva. A Kabala című kötetében a Találka címmel írt elbeszélését különös módon széttördeli: megfogalmazza a tételt, külön egység a „világítás”, a „kellékek”, a „szereplők”. S végül következik a „két csengetés”, megérkezik a nő, de hirtelen számyaszegetten a földre hullik, vége szakad a korábbi várakozásnak: „Na, kezdhetjük - mondta udvariasan, szomorúan.” Másutt a központozás felelősségéről ír, hisz a pont sértődötten követeli helyét stb. Az író így látja a lényeget: „belekotyognak a szövegbe.” így van. Megnőtt a „mellékesnek” tűnő nyelvi elemek szerepe. Márai nagyon gyakran tesz idézőjelbe szavakat: így emel ki, így teszi ironikussá, így ad nekik valamilyen más jelentésámyalatot. Pl. „hazug” írókról szól, „fontos dolgokról” beszél, a hazai „csengőfrászt” az amerikai „dollárfrásszal” veti össze. A sok idézőjel után az író megtorpan: ideje lenne, hogy leszokjon a gyakori idézőjel használatáról. Leírja azt, hogy tíz-tizenöt éve szokott rá, amikor az olvasók tompább érzékelése miatt meg akart magyarázni valamit, ironikus vagy tárgyilagos hangsúlyát szerette volna érzékeltetni. Másutt meg sokszor él az író zárójellel, így akart hozzátenni, kiegészíteni, közbevetni stb. Az írásról vallva, csaknem Arany János Epilógusát idéző kesernyésséggel veti közbe az írói pálya kapcsán: „(ha ugyan .pálya’ az írás...)”. A zárójeles közbevetést az idézőjel teszi ironikusabbá, és a három pont pedig megállásra, elgondolkozásra kényszerít. Baránszky-Jób László A magyar széppróza története szemelvényekben című munkájában a stílustörténeti áttekintés után a regény „szervezetét” vizsgálja, a leírás, a párbeszéd, a jellemzés, a korrajz, az alapeszme, a szerkezet változását. Milyen szerepet kap egy-egy regényben pl. a párbeszéd? Márai A gyertyák csonkig égnek című regényében alapvetően párbeszédre tagolja a művét, később azonban az igazi párbeszéd elhalványul, monológgá válik. („A végzet az ajtón át lép be, melyet mi tártunk fel, s magunk előtt tessékeltük a végzetet...”) Ezzel ellentétben a valóságos, az élő párbeszéd mondatai lerövidülnek. („Az ember egy életen át készül valamire. Először megsértődik. Aztán bosszút akar.”) Egyik elbeszélésében, a Hétvégében, mely a Bolhapiac című kötetében jelent meg, a monológszerű beszámolóval, a vallomásértékű rövid mondatokkal fordul olvasóihoz: „Tehát szombaton lerepültem Velencébe. Kilenckor indultam. Fél egykor a Lidón őgyelegtem, a vaporetto bevitt a szállodába, egykor ebédnél ültem, kettőkor kimentem feketézni a San Marcora.” A cselekmény mozzanatait, a gyors változást — egymás után gyorsan követő rövid mondatokkal érzékelteti. Márai stílusát korábban főleg az ún. „Márai-mondattal” jellemezték. Szabó Zoltán Kosztolányi és Márai líraiságát veti össze, és észreveszi mondatszerkesztésének különös ellentétességét, a hit és hitetlenség vibrálását, az emelkedett hangulat „leejtését”, Márai „nagymesteri” vonásait. Rónay László a „Márai-stílus” egyik legjellemzőbb vonását, hatalmasra növesztett összetett mondatait elemzi, a gyakori ismétlésekkel, kulcsszavakkal, ellentétekkel, különösen szerteágazó mellékágaival. Rónay a Szindbád hazamegy elemzésekor ír Márai hasonlatairól, a Krúdytól tanult többemeletes hasonlat megszerkesztéséről, az elbeszélés ritmusának lelassításáról, „új asszociációs mezők beépítéséről”. Szindbád-Krúdy írni kezd, lila tintával, oldalt hajtott fejjel. A következő bekezdésben az összetett mondatok egymás után azonos szavakkal kezdődnek, ismétlésükkel meghatározott ritmust alakítva ki. („írt, mert író volt és néha egy fajta hangot hallott, amely 73
