Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8. szám - Ryszard Kapuscinski: A Birodalom (Bevezető; Madártávlatból) Szenyán Erzsébet fordítása

Egy sötét kapun át sötét udvarra jutok, szemétkupacokon taposok. Hirtelen női hangot hallok. Kérdi, mit keresek. Egy idő után odajön hozzám, kézenfog, egy ajtóhoz vezet, amelyet a sötétben nem is látni. Miért ilyen forró a keze, jóember? — kérdi csodálkozva.

(Egyre ritkábban használják már errefelé az „elvtárs” szót, de az „uram” még nem áll a szájukra, mert az még mindig olyan burzsoá ízű, a tegezés pedig, nem közeli ismerős esetében, udvariatlan dolog. így aztán csak ezt használják: jóember, jóasszony).

Mert lázas vagyok — felelem. Végre kitapogatjuk a lakatra zárt ajtót. Bemegyünk, az asszony villanyt gyújt. Agyat pillantok meg. Tudja, fordulok kísérőnőm- höz, vannak amerikai képeslapok, amelyeken egy felirat látható: A BOLDOGSÁG: ... és utána különféle rajzok mutatják be, mi a boldogság. Nos, az én számomra — mondom — a boldogság most ennek az ágynak a látványa.

Igen, maga valóban beteg, mondja az asszony, s hamarosan megjelenik egy kanna forró teával és egy tálcán a legkülönfélébb lekvárok, cukorkák egész kollekciójával.

Kérdi, milyen nemzetiségű vagyok.

Ahogyan a beszélgetést a parasztember az egész világon a várható termés latolgatásával, az angol az időjárás megvitatásával kezdi, úgy a Birodalomban az emberek közötti kapcsolat megteremtésének első lépcsőfoka a nemzetiségi hovatartozás megállapítása. Ettől ugyanis nagyon sok függhet.

Az esetek többségében a kritériumok világosak, érthetőek. O orosz, ő kazah, ő tatár, ő üzbég. Csakhogy a volt Szovjetunió állampolgárai közül nagyon sok embernek okoz komoly gondot az önmeghatározás. Ok nem érzik magukat egyetlen nemzet alkotórészének sem. Itt van például az én cseljabinszki mérnök ismerősöm, Ruszlán. Nagyapja orosz volt, nagyanyja grúz. A fiuk, Ruszlán édesapja, úgy döntött, hogy grúz lesz. Elvett egy tatár lányt. Ruszlán, édesanyja iránti szeretet- ből tatárnak vallotta magát. Omszki egyetemi évei alatt feleségül vette egyik üzbég diáktársnőjét. Megszületett a fiuk, Mutar. Milyen nemzetiségű Mutar?

Néha a családfák még ennél is bonyolultabbak, tekervényesebbek, s ezért nem kötődnek nagyon sokan egyetlen nemzetiséghez sem. Ez az a bizonyos homo sovieticus, akinek esetében nem a tudati vagy magatartási forma a meghatározó, hanem az a tény, hogy az ilyen ember egyetlen társadalmi determinánsa a szovjet államhoz való tartozás. Most, a szovjet állam bukása után, ezek az emberek új önmeghatározást keresnek (már akiket egyáltalán foglalkoztat ez a kérdés).

Ez az etnikai homo sovieticus a SzSzKSz történelmének terméke. E történelem jelentős részét a folytonos, intenzív és tömeges migrációk, áttelepítések, áthelyezések és népvándorlások töltötték ki. Ez a mozgás a XIX. században kezdődik a száműzetésekkel, Szibéria benépesítésével és az expanzív ázsiai gyarmatosítással, de igazából 1917 után erősödik fel. Emberek milliói veszítik el a fedelet fejük fölül, s töltik meg az utakat. Egy részük az első világháború frontjairól tér vissza, másik részük a nagy polgárháború frontjaira indul. Az 1921-es éhínség újabb milliókat kényszerít kenyérkereső vándorlásra. A háborúban és a forradalomban szüleiket vesztett gyerekek szerencsétlen, magukra hagyott milliói éhező kereszteshadakként járják az országot széltében-hosszában. Aztán hatalmas munkástömegek indulnak kenyér és munka után az Uraiba és az ország más zugaiba, ahol elhelyezkedhetnek gyárak, olvasztók, bányák, vízduzzasztók építésénél. Több, mint negyven éven át milliók és milliók teszik meg a vértanúk útját a Birodalom egész területét behálózó lágerekbe és börtönökbe. Kitör a második világháború, és újabb emberfolyamok hömpölyögnek minden irányba a frontvonalakkal együtt. Eközben

28