Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8. szám - Balázs Attila: Hosszúkás töredék a feledés könyvéből

máshová nem mehetnének ezen a világon. Bután tekingettek lefelé, nem tudván megérteni, miért akarják őket innen elzavarni, mit ártanak ők az alattuk váltakozó hadseregnek. Miben zavarták ők valamikor azt az elrabolt asszonya után nyargaló, izmos longobárd harcost, aki egyszer, ismeretlen tájakra vetődve, átverte magát azon az erdőn, melynek maradványain ők értetlenül tollászkodnak most. Tehetetlen dühében az lenyilazott közülük hármat, emezek meg lám, minő ötlet, jönnek ezzel a mesterséges özönvízzel! Tisztázni kellene azt a kérdést, ki lakik itt régebb óta. Imigyen gondolkodván Corvus népe nem engedett egy tapodtat sem. Utána megfeledkeztek a történtekről, folyt az élet tovább: új települést létesítettek, fészkeknek az előzőkre hasonlító, nyaktörő, logikátlan rendszerét, hogy laza szövésű, ügyetlen magaslati búvóhelyeikről új károgó nemzedékekkel áraszthassák el a világot, mint valami lankadatlan légi patkányok alakulatai. A természet örökké gyászoló takarító(nő)i. A varjak (varjúk) mindennapjaink kísérői, nagy fekete repülő bakacsizmái. Vannak köztük határozottan tömpék és trotyakosak, lyukasak, csámpásak és kopottak, melyek kifordult zsigerek gyanánt húzzák maguk után hosszú, csomós pertlijeiket - nyelvük kilóg, orrukon megrepedt a kéreg, de özönlenek és özönlenek. Vannak köztük többé-kevésbé szabályosak is, koromfeketén csillogóak, ellentmondást nem tűrő, hangos, rövid és pattogó parancsokat osztogatok, a támadást irányító egyedek. Varjúk, a természet lusta, büdös, szárnyaló szanitécei, siralomházi alkalmazottjai, sárgán villogó szemekkel, egyesek gyászkeretes pápaszemekkel. Esetleg hózentrégerekkel, hegyes, döfködő plajbászokkal, könyökvédőkkel, óraláncokkal, noteszekkel — hosszú fosásaikkal... — Ilyesmiken töri a fejét N. N., amikor a katonaság eme sérthetetlen szentélyében furcsa jelenésnek lesz szemtanúja (ami történt, merőben ellenkezik az ész egyenes járásával, kimondottan természet feletti és nincs rá pontos, elfogadhatóbb magyarázat): amíg a madarakkal van elfoglalva, a terem váratlanul elsötétül, félelem lesz ismét úrrá mindenkin, aggodalomra azonban nincs ok: most csak ott elöl, a tábla feletti, egyébként kellemetlen ellenfénnyel szolgáló kis szögletes ablakon szűrődik be némi fény, s a nap zsenge sugarai a tizedesre (semmiképp sem káplárra), rút patkánypofájára vetülve, megcirógatják annak kérges szívét, felborzolt tollazata kisimul, hangos, fülsértő károgása, krúgatása, kelepelése, papagáj-rikácsolása a síksági templomok messze elhallatszó lágy orgonaszavába csap át - így áll átszellemülte^ megdicsőülve, két kaiját felénk nyújtva, arca tiszta és szeretetet sugároz. Péter izgatottan kap ceruzája után, ellenben valami furcsa erő meggátolja abban, hogy hibátlanul megörökítse a jelenetet, radírgumija pedig begurul a pad alá. Mi mindannyian, kik romlatlan magból...

Rövid pipahuja után: a gyík gyakorlótere (nagyon véletlenszerű fordításban: THE CELEBRATION OF A LIZARD)

A Csáktornyái gyakorlótér sokkal nagyobb az otthoni gyárak udvaránál, azokhoz képest végtelennek, persze, tudjuk: relatíve végtelennek tűnik. A kaszárnyát — akár a Zrínyi-vár bedőlt családi kemencéjét — roggyant fal övezi, mellette vasútvonal félkörben, utána a gyakorlótér kezdődik és hullámzik előre a távoli, egy távoli falucska elmosódó körvonalai felé, ahonnan néha kutyaugatás, kakaskukorékolás, disznósivalkodás, vödörcsörömpölés és embe7