Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8. szám - Balázs Attila: Hosszúkás töredék a feledés könyvéből
Nagyapád is harcos volt, őrizd, ápolgasd családod harcos tradícióit, tedd vissza a tűt sapkád hajtókája mögé, szippants háromszor mélyet. Te nagy kalibert kaptál, te nagy kaliber vagy. Gellergondolatok nyomán puskapor durran, mint finom hó, papír pilinkél a földre - hatalmas O. A hegyes golyók a célponton túl csapódva be, kilyukasszák az arra settenkedő Semmi selyem harisnyáját, amiért az aztán bosszúból döbbenetes csendet sző a lövölde körüli, pislákoló házak köré. Az emberek nyugtalanságukban megpróbálnak átmenni egymáshoz, de nem tudják ajtóikat kinyitni: egyre türelmetlenebbül kaparásznak, kopognak, verik, döngetik az ajtókat, nem fogván fel a kijárási tilalmat, a sohanapján érkező segítséget. Tizedes leszel! A KÖZKATONA: Hosszú füstsorozatokat ereget a testvérépület sárgásszürke, beteges színű, májfoltos fala felé: valóság és valóságon túli határai elmosódnak. Könnyed és súlyos keveredése.- Baszd meg, varrjad mán össze! Por és bakaszag; napsugár, műanyag és hideg fém. Péter összerezzen hűvös érintésétől. Nyúl fara villan tavaszi vetésben, de nincs oka különösebb riadalomra, a golyókat nem neki szánták. N. N. közkatona: 3 találat. A tarka sátorlap összehajtogatásának művészete. Felettünk az ég lepedője. A célgömbön túl sejtelmes árnyak imbolyognak. Tömény lábszag a hálóteremben. Nehezen jön álom elnehezült, de a szokatlan zajokra minduntalan felpattanó pillákra. Valaki lázasan perlekedik valakivel álmában, ordít, teste megfeszül torz görcsében, majd elhalkul. Odakint a fegyvereket őrző baka moszlogása, Doors: THE END - hosszan, halkan. Hirtelen megszakad. Léptek a visszhangzó folyosón. Közelednek, benyitnak, az egész termet bevilágító erős fény.- Mindenki itt van?- Hát hol lenne?- Ne baszkódjatok, tudjátok, hogy milyen kibaszottul ideges a hadnagy, amikor ügyeletes. Nehogy valakinek guggolnia kelljen! A TIZEDES HANGJA A FOLYOSOROL: Hagyd már őket aludni! Inkább verjünk le egy partit a klubban... Napos! Megint sötét. A holdkóros hajmeresztő ordítása, verdesése. A tanteremben pedig szintén hideg van. Párhuzamosan sorakoznak a padok, mértani pontossággal illeszkednek, ragyognak. Padlókenőcs átható szaga húzódik a katonák pórusaiba, keveredve a nedves ruhák kipárolgásával — reggeli tornában felhevült testek nehéz, orrfacsaró jelenléte. Frissen meszelt fehér falakon piros sztiropor betűkkel testvériségünk-egységünk parolái, a tábla felett a legendás Vezér, éles arcélével a gyakorlótér felé fordítva, a délre néző ablakokban kardvirágok — a kijelölt bakák gondozzák mandátumos alapon. Előrébb a gesztenyék övezete, utána a nyárfák — a magasban varjúfészkek százai. Az ablaküvegen túl. Valahol arra, amerre a képzelet gomolyog előadás közben, mint régebben az iskolapadból. A gondolatok felgyülemlenek, torlódnak, beszorulnak, rést keresnek kifelé: varjak tépett szárnyaival verdesnek, kárognak, egymást hívogatják, elsiklanak egymás mellett az unalom határtalan kiterjedésű vizein. N. N. újonc ideérkezése előtt — ahogy azt vén bakák szájából hallották — a tűzoltókat 4
