Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Nagy Olga: A szerelem: kozmikus létélmény

paraszt dekameronhan már említést tettem, óhatatlan, hogy itt ne utaljak rá. íme a reagálások: „Ilyeneket mi is tudunk”, vagy „Hát ezek a históriák ma estek meg, mert az asszonyok ma ilyen furfangosak”. Summa-summarum, ezeket az olvasmányokat maiaknak, közelieknek, úgyszólván sajátjuknak érezték. És egyben legyőzték gátlásaikat, mert „ha még le is írják ezeket, akkor el is lehet mondani”. Később kiderült: a Boccaccio-novellák édestestvérei azoknak, melyeket később ők is elmondtak nekem.

Ezeket a kimondottan erotikus tréfákat később a Telhetetlen szeretők <IX>, és a Szerelemben járatlanok íXl című ciklusokba soroltam. Csak amikor a közel százat kitevő tréfákból válogattam, akkor döbbentem rá, hogy ezek a tréfák valójában édestestvérei a XII. századbeli francia fabliaux-knak is, de a Frobenius által közölt Néger dekamer on erotikus történeteinek is.20 S ha mindehhez még azt is elfogadjuk, amit Bahtyin Francois Rabelais művészetéről szóló elemzésében21 oly erőteljesen hangsúlyozott: tudniillik Rabelais népi ihletettségét, akkor nem túlzás annak a gondolatnak a megfogalmazása, hogy az évezredek során az erotika a népek folklórjában azonos módon fogalmazódott meg.

A fentiekből hadd vonjunk le néhány tanulságot:

a) ezek a tréfák mindig is részei voltak a népi prózának, s ha eddig nem is gyűjtöttük, ez elsősorban a gyűjtők „szemérmességének”, még pontosabban, előítéletének tudható be;

b) rokonságuk az elmúlt századok prózájával a meg nem szűnő kontinuitást bizonyítják;

c) és nem utolsó sorban azt is, hogy a természetes ösztönök legyőznek minden tilalomfát.

Kozmikus létérzés

Mindezek a kiragadott és esetlegesnek látszó példák mégis jól bizonyíthatják, hogy a népben lappangva, olykor kitörve él a szerelemnek, nemiségnek egy mindent egybefogó életérzése, mely azzal magyarázható, hogy még nem szakadt ki teljesen a természetből.

Azzal, hogy öreg parasztemberek még őrzik a létérzésnek egy ősibb megnyilvánulását - mely szerint ember, állat és növény egyetlen egység — már találkoztam.

Időközben gyakran belebotlottam egy olyan sajátos kozmikus látásmódba, melynek nyomai a népi világlátásban még jól rekonstruálhatók. Az ember felismeri, hogy a körülhatárolt Földön kívül hatalmas és ismeretlen világmindenség veszi körül. Saját és a növények, állatok élete is összefügghet az égitestek mozgásával, például a Hold változásaival, a csillagok járásával. Ezenkívül a Hajnalcsillag a munka kezdetét, a Vacsoracsillag a munka befejezését jelzi. Hiedelmek fűződnek a Fiastyúkhoz, a Göncölszekérhez is.

Archaikus magyar mesékben még előfordult, hogy amikor valaki megszületik, csillaga felfut az égre, s akit a sors neki szánt, annak a csillaga mellé fut, és akárhol vannak is, egyszer találkozniuk kell.22

E kozmikus látásmód, és éppen a szerelem kapcsán akkor vált igazán felismeréssé bennem, amikor Kocsis Rózsi sorait olvastam, melyek valójában a szerelemnek, mint ősélménynek egy kozmikus méretéről árulkodott.

Az tehát, hogy a szerelem milyen kozmikus: embert, növényt, állatot egyformán átfogó kozmikus létélmény, azt Kocsis Rózsi széki, úgyszólván írástudatlan pa66