Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Nagy Olga: A szerelem: kozmikus létélmény
rasztasszony érttette meg velem, akinek Megszépült szegénység című gyermekkori vallomását23 én gondoztam, s aki ezeket a gyönyörű sorokat írta le: „A természet karjaiban nőttünk fel mi, falusi gyermekek, miénk volt a határ, az erdő, értünk sétált a gólya... (...) A tojásból nincsen csirke, ha nincs kakas. A disznócsordában ott futkos a kan, s este hajon a tehéncsorda, köztük van a bika. (...) A libacsordában ott a gúnár, az az ember, a férfi. Kakas Dani hogy motyog a tyúkoknak. Hallgattuk a szerelmes macskák nyávogását, láttunk kutyalakodalmat, s tudtam, hogy ha azt a muskátlihajtást nem dugom a földbe, nem lesz virágnyílás... (...) Ott zajlik mellettünk a szerelem, egyet érzünk a természet születésével. Akarva-nem akarva látjuk a világ növekedését.” (104) „E néhány sor olvastán eltűnődhetünk azon — írtam a kötet előszavában —, miben gyönyörködjünk inkább: az élet tényeinek ilyen gazdag, szinte költői megjelenítésében? Vagy inkább azt a kozmikus létérzést csodáljuk, mely a muskátlidugványt és az állatok párzását egyetlen egységben érzi?” Horváth István költő, Magyarózdi toronyalja című munkájában24 valami hasonlót fejez ki a lakodalmas „rikótozások” kapcsán, amikor azt próbálja megmagyarázni, hogy az azokban megnyilvánuló „obszcenitás” vagy „pornográfia” csupán látszólagos, hiszen miként írja: „a faluban az állatok párzása már a kisgyermekek szeme előtt is játszódik, s eleve megszokott, természetesként elfogadott.” Ezzel egyben azt is sugallja, hogy mi, akik a természettől már oly igen elhajlottunk, érezzük obszcénnek. Hiszen a rikoltozások nem öncélúak, hanem a „nászra való felkészítést szolgálják, a gátlások lerombolását, az erotika felfokozását célozzák.” (135) E kiragadott példák talán azt is illusztrálják, hogy a több évezredes emberi kultúrában őseink a szerelmet, mint létfenntartó ösztönt, még nyíltan vállalták, később a kereszténység által hozott fordulat után is hol álcázva, vagy éppenséggel lázadva megőrizték azt a természet által bekódolt évezredes ösztönt, mely a szerelmet a létfenntartás alapjának tekinti. Summa summarum: a gazdag témából e szűk keretek miatt mindössze néhány kiragadott, sőt esetleges példával szolgálhattam. Ám ezek mégis jól bizonyíthatják, hogy akár nyíltan vállalva, akár álcázva, vagy éppenséggel lázadásként a szerelem jelen van, hiszen ugyanaz a kitörölhetetlen életösztön nyilvánul meg benne, melyet a Lét halhatatlansága érdekében maga Isten oltott belénk. Hadd fejezzem be végül a kitűnő Mircea Eliade ama megállapításával, mely szerint „az európai parasztok szokásai és képzetei sok esetben ősibb kultúrfokot képviselnek, mint az, amely a klasszikus görög mitológiában tükröződik...(...) őriz még egy olyan kozmikus struktúrát is, amely a keresztény városlakók élményvilágából szinte teljesen eltűnt...”25 Jegyzetek 1. M. Meletyinszkij: A mítosz poétikája. Bp. 1985. 2. Hoppál Mihály-Szepes Erika (szerk.): Erosz a folklórban (I.) Bp. 1987; 1. még uók: A szerelem kertjében. Bp. 1987 (II.) 3. Bodrogi Tibor: Szex és erotika a törzsi társadalmak folklórjából. In: A szerelem kertjében: 110-135. 4. Nagy Ilona: Adám és Éva. Az erosz keletkezésének mondái. In: Erosz a folklórban. Bp. 1.1. 1987. 64-69 5. Hoppál-Szepes I. m. I. k. 5. 67
