Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Cseke Péter: Kibéddel megáldott Ráduly János
(A népballadák egy romániai magyar falu köztudatában című — Faragó Józseffel közösen írt — tanulmány végkövetkeztetése. Az 1969-ben keletkezett kibédi balladatanulmány nemzetközi „pályafutásának” érzékeltetésére álljanak itt a következő adatok. Megjelent: cseh, magyar [Művelődés, Ethnographia] és német nyelven. Elhangzott — Faragó felolvasásában —: Kolozsváron, Bukarestben, Budapesten és Brünnben tudományos ülésszakok és tanácskozások alkalmával, nemzetközi folklórfesztiválon, valamint az Újvidéki Egyetem és a Szabadkai Tanárképző Főiskola bölcsészeti karán.) — Pillanatnyilag sokkal fontosabbnak tartom, hogy szűkebb környezetemben megértésre találjak. Kerek évtizeden át jóformán semmibe vették az én folklorisztikai munkámat. Nem tekintették sem társadalmi, sem közművelődési tevékenységnek, mondván, hogy úgyis pénzt kapok majd érte. 1974 tavaszán azonban változott a helyzet... — Ügy tudom, hogy ama bizonyos községi tanácsülésen — a vidék értelmiségének hagyománymentő igyekezetét és tudatformáló törekvését számba véve — nagy elismeréssel szóltak a te munkásságodról is... — A személyes elégtételnél lényegesebb a felismert perspektíva. Megfogalmazódott: ha szélesebb alapokra helyezzük azokat az itteni kezdeményezéseket, amelyeket a sajtó — a tájegység közművelődéséről írva — nemegyszer példamutatónak nevez, úgy valóban magasabb műveltség birtokába juttathatjuk az itt élő embereket. A falusi életmód megváltozásából egyértelműen következik, hogy három-négy évtized múlva — ha lenne is néphagyománymentő buzgalom — már nem lesz mit összegyűjteni. De közben az is tisztázódott, hogy a kezünkben levő kincsek felhasználását kár halogatnunk. Seprődi János már a század elején fontosnak tartotta, hogy férfikarok számára írt népdalfeldolgozások formájában juttassa vissza, illetve tegye széles körben ismertté a kibédi népdalkincs legszebb darabjait. (Eredeti székely dalok címen adta közre 1914-ben.) Hogy rögtön beépítse a tágabb közösség tudatába ezeket. Mihai Pop professzor, a bukaresti Néprajz- és Folklórintézet igazgatója nagyon egyértelműen fogalmazza meg mai teendőinket, amikor azt mondja: „A Miorita költője éppen olyan nagy, mint Eminescu. Az egyikről csak akkor mondhatunk le, ha a másikról is lemondunk. A folklór része a nemzet magas műveltségének.” — Megfigyeléseim szerint olyan közművelődési modell érezteti jótékony hatását ezen a vidéken, amely épp a folklóröntudat erősítésével segíti elő az irodalmi, a zenei műveltség, illetve a képzőművészeti kultúra térhódítását... — Felismertük, hogy népköltészeti gyűjtésekkel, népballadák, népmesék megjelenítésével (a sokra hivatott Mátyus Erzsébet népmese- és ballada-illusztrációit is ide sorolnám), kórustalálkozók szervezésével stb. a kibédiek tehetnek a legtöbbet az egész vidéken a folklórműfajok, a néphagyományok értékeinek a reaktivizálá- sáért. De már a korszerű irodalmi műveltség megalapozásában a szomszédos makfalviaké a vezérszerep. Klasszikus és kortárs lírikusok költői üzenetének a tolmácsolásával irodalmi színpaduk ezt a rangot kétségtelenül kivívta. A lényeg szerintem mindenképpen az, hogy a kultúrát nem légüres térben terjesztjük... A társadalmi változásokkal nemcsak a balladaéneklő, hanem a mesemondó alkalmak is megszűntek. Mégsem kellett lemondanunk azonban arról, hogy gyerekeik kibédi népmesékből szívják magukba az igazságérzetet. A Nagyapó mesefája harmadik kötetének kibédi meséit például csak egy ember tudta-hordozta. A könyv megjelenése után mindenfelé olvashatták, s a faluban pedig kétszázötven család kincsévé vált újra. Seprődi a századfordulón jegyezte le a Szabó Vilma szép helyi változatát. Fél évszázadnyi kiesés után a kibédi kórus Seprődi gyűjteményéből 36
