Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Cseke Péter: Kibéddel megáldott Ráduly János
újra megtanulta. Tehát ismét aktív darabjává vált a falu balladakészletének. De már magasabb szinten. Ugyanígy hússzoros súllyal tért vissza a Barcsm'-ballada (szájhagyományból csak ketten ismerik, könyvből negyvenhármán). — Ahogy írnak rólad, hivatkoznak rád és felkeresnek — levélben és személyesen - hazai meg külföldi szakemberek, egyre inkább ráébredsz arra, hogy munkáddal nemcsak egy faluközösség tudatát, szellemi világát építed... Ezerkétszáztíz kibédi lakos balladatudását mérted fel, s ennek alapján Faragó Józseffel olyan következtetésekre jutottatok, hogy a Jahrbuch für Volksliedforschung szerkesztője, az európai népballada-katalógus munkálatait kezdeményező és szervező Rolf Wilhelm Brednich 1970-ben ily reményeket fűzött a tanulmányhoz: „ez a kísérlet a többi európai országban szintén hasonló próbálkozásokra fog sarkallni”. De vajon a kibédiek tudják-e, hogy általad egy olyan munkának a társszerzőivé váltak, amely végül is nemzetközi jelentőségűvé nőtt? — Egyelőre csak annyi jutott el hozzájuk, amennyit erről Faragó József a Művelődés 1971. decemberi számában megírt. Talán ha önálló kötetté fejleszthetnék ezt a dolgozatot, akkor tudnának meg sok mindent - önmagukról. — Na és a hasonló próbálkozások? — Idő kell hozzájuk... A művészi pályán a hetvenes évek elején elindult Mátyus Erzsébetnek éppen az említett kórustalálkozók jelentették az első nagy „társadalmi megrendeléseket”. Kibédi népmeséket és balladákat megjelenítő grafikáival, a szülőfalu életéből, népi hagyományaiból ihletődött festményeivel lepte meg a Kis-Küküllő mentéről össze- sereglett énekeseket. Nem véletlen, hogy már első bemutatkozása után ezt írta róla Bandi Dezső, a művészi alkotókészség felébresztését és kifejlesztését évtizedeken át hivatásszerűen gyakorló marosvásárhelyi iparművész: „Reméljük, ha majd hivatásos festőművész lesz, akkor sem feledkezik meg indulásáról és tanárai példájáról, hogy az ő támogatásával majd más falusi lányok is közvetlenebb kapcsolatba kerüljenek valamely művészi gyakorlattal.” Mátyus Erzsébet egyik támogatója első perctől kezdve: lényeglátásra szoktató tanára, Ráduly János volt. A másik természetesen Kusztos Endre, kinek megannyi — eszméltető élményt sugárzó — tárlata volt ezen a vidéken. Kolozsvár, Szováta, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr után pedig munkáival bemutatkozhatott — kulturális egyezmény keretében, 1972 októberében — a Magyar Nemzeti Galériában. Akiállítást szervező Solymár István művészettörténész ekképp mutatott rá Kusztos művészi küzdelmeinek lényegére: „A legnagyobb kérdés mindenekfölött az elmúlásé. Az élet színpadáról kérlelhetetlenül rendre eltűnnek növények, állatok, emberek, nemzetek, kultúrák. Mégis minden élő küzdelmet folytat az elmúlás ellen. Az önfenntartás, a termékenység, az utódokra hagyott tapasztalatok, az emberi alkotások részei az örökös küzdelemnek. A havasi fenyőfákat kidönti a vihar, de földre zuhantukban is kapaszkodnak gyökereikkel. Elet saijad mellettük, mintha mitikus hősökként példát adtak volna. A hajnal pirkadása ott találja a művészt e hangtalan drámák színhelyein. Látó szemmel figyeli, átéli a természet megrázkódtatásait, katarzist talál bennük önmaga emberi kérdéseihez, s kemény, tiszta rajzműveken közli velünk.” Hogyne lelné örömét a munkában, magyarázza Kusztos, amikor puszta jelenlétével is egész sor fiatalban ébreszthette fel a művészi önkifejezés vágyát? És hogyne vállalná a tehetségek erőpróbáinak irányítását, amikor munkáikból — mint Mátyus Erzsébet esetében — lenyűgözően nagy tisztaság árad s ugyanakkor nem kevés izgalom: a körülöttünk levő világ felfedezésének és művészi újj átér elütésének vágya. 37
