Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Cseke Péter: Kibéddel megáldott Ráduly János
— Nézd, ez a nap a tied. Már nagyon vártalak, hogy egy kicsit kibeszélgethessük magunkat. Holnaptól pedig hozzáfogok a kibédi népballadák, népmesék kisugárzásának vizsgálatához. Először is Kalányos Albert bácsit szeretném kikérdezni Szovátán. Ha nem sietünk, utána kell mennünk az erdőre. Szénégető. Visszafelé majd benézünk Kusztos Endréhez, a grafikushoz. Az ő szénrajzai nélkül el sem tudnám képzelni a Kibédi népballadákat. Most üzenték, hogy az agyagszobrairól híres Vass Áron bácsi, Tamási Áron jó barátja — aki különben anyai ágról rokonom -betegeskedik; őt is meg kellene látogatnunk Makfalván... Alighogy ebben megegyezünk, kopognak az ajtón. Az újságokkal és levelekkel együtt könyveket hoz a postás. Ráduly felkapja fejét: de hiszen ezeket egyszer már elküldték! A jelek szerint a marosvásárhelyi könyvlerakat emberei nagyon feledékenyek. Vagy pedig túlbuzgóak. — Miért nem küldöd vissza a tévesen címzett csomagot...? — Nem árt az, ha az embernek van mit elajándékoznia. Hamarabb rákapnak mások is a könyvekre... Képzeld, száznál több példány fogyott el a faluban a Benkő András zenetörténész gondozásában megjelent Seprődi-kötetből (Seprődi János válogatott zenei írásai és népzenei gyűjtése. Kriterion, 1974), a Nagyapó mesefája harmadik kötetéért pedig harmadfélszáz példány után is a szövetkezeti elárusító nyakára j ár tak... — Meghiszem azt, csakhogy Seprődi János a falu szülötte, a Ion Creanga Könyvkiadónál megjelent gyűjteményében viszont huszonegy kibédi népmese is olvasható, és mindenik alatt ott áll — gyűjtőként — Ráduly János neve... — Szóval: belenéztél a kötetbe?! — Engedelmet kérek: három éves fiam össze is tépte már a borítóját... A meséket viszont kívülről tudja. — A magamfajta csak örülni tud az ilyesminek. Akárcsak Márton Gyula tanszék- vezető professzor 1973. május 12-én kelt levelének. Akár hiszed, akár nem: egy nyarat köszönhetek ezeknek a — kolozsvári „Babes-Bolyai” Tudományegyetem Magyar Nyelvtudományi Tanszékéről érkezett - soroknak: „Hálás vagyok, hogy gondolt rám, és tiszta szívből kívánok további jó munkát. Ha Kibéden mindent összegyűjtött, ki kell terjesztenie a munkát az egész vidékre. A könyvet most szerdán bemutatom a másodéves hallgatóknak, akikkel nyelvjárástan órám lesz, hogy lássák, milyen szép munkát lehet végezni faluhelyen.” „Szöveg és dallam puszta feljegyzése, ha mégoly pontos is, még semmit sem mond a dallam életéről, élettanáról. Megállapítandó: változik-e ismétléskor, vagy idővel, ugyanazon énekes ajkán? Szándékosan-e vagy öntudatlanul? Továbbterjesztése jelent-e mindig változást? Mik a változatképződés körülményei, okai, törvényszerűségei? Régi feljegyzések helyi és személyi adatai alapján újra felkereshetek az énekesek. Nagyérdekű megfigyelésekre számíthatunk: évek, évtizedek múlva változott-e a dallam előadása? Ha nem élnek már: van-e nyoma a dalnak, vagy velük tűnt el? A megváltozott élettel változott-e a zenei ízlés? Fogyott vagy szaporodott a dalkészlet? Miért hagytak el egy-egy dalt? [...] Mindezek kutatására nem kell fonográf. Sőt értékes zenefolklorista munkát lehet végezni akár egyetlen dallam lejegyzése nélkül. De a legtanulságosabb volna egy-egy község teljes dallamtérképét, zenei életének minden részletre kiterjedő leírását, szóval zenei monográfiáját elkészíteni, akár önállóan, akár egy teljes községleírásba szervesen beillesztve. A falusi munka [ti. a népköltészeti gyűjtés - Cs. P.] hosszabb helyben lakást kíván, állandó érintkezést ugyanazon emberekkel. A vándorgyűjtő típusa régebben volt időszerű, mikor rövid idő alatt is sok anyagot talált. Egyes különlegessé32
