Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Cseke Péter: Kibéddel megáldott Ráduly János
Felhasználása: majd jövőben. S mindezek mellett még rám vár jó néhány cikk megírása is... Erről jut eszembe: az ősz folyamán szeretnék eljuttatni hozzátok, a Falvak Dolgozó Népe szerkesztőségéhez egy-két folklórszociológiai felmérést is. Van már némi tapasztalatod a szerkesztésben, bizonyára megtalálod a módját annak, hogy helyet szoríts nekik. Nem magam miatt, a kibédiek folklóröntudatának ébrentartásáért. Az anyagiak nem érdekelnek; mindig zavarban vagyok, amikor pénzről hallok, munkám honorálásáról van szó. A kiadóktól egyelőre semmijei. Talán most véglegesítik a ’75-ös terveket. Nagyon izgat a balladáskönyv ügye. A mesék egyelőre révbe jutottak. Ha valamit megtudsz, rögtön értesíts.” (Kibéd, 1974. július 11.) Álmatlan éjszakáimon egyre inkább ott komondorkodik a baráti intés, mintha vétkes volnék: Európa harmadik újjászületésének hajnalán, amikoris az egységes, magas szintű kultúra megteremtése a cél — kész vakmerőség amibe belefogtam. Hiszen a falu kimondottan feudális hagyaték, s minden, mi hozzá kötődik, eleve csak kelet-európai mércével mérhető. Ráadásul: most már a falusi ember is egykettőre meg akar szabadulni mindattól, ami paraszti múltjára emlékeztetné. Vajon minek köszönhetek többet — kérdem ilyenkor magamtól reggelente —: a vállveregetéseknek vagy a mozdulataimat követő sanda tekinteteknek? Szerencsére kezdem már kiismerni képességeimet és korlátáimat (az enyémeket, és amiket mind gyakrabban előmbe raknak), s belátom, hogy sokkal nagyobb türelemmel kellene viseltetnem saját magammal és főként másokkal szemben. De csupán azért foglalkoztatna a népi kultúra ügye, mert történetesen falun születtem? Csak a kenyérkereset lehetőségét jelentené számomra ez a munka — és semmi többet? Észérvek nélkül magamat sem értem. — Amióta nem jártál itt, te Péter, képzeld, magam is háztulajdonos lettem! De nem azért mondom, hogy felvágjak vele, hisz még ki sem fizettem... Arra gondoltam, ha már úgysem mozdulok el innen, legalább érezzem, hogy a magaméban élek. S aztán jön a harmadik gyerekünk is, hát kell a hely, te Péter! Olyan kibédi ember segített ki kölcsönpénzzel, akinek se lányát, se fiát nem tanítottam soha! Tudod, milyen nagy dolog ez faluhelyen? Ha megjelenik végre a balladáskötetem, az adósságból is inkább törleszthetek. De az a baj, hogy túlságosan nagy a csend körülötte... Ahogy Kibédre kerültem, egy kerek évtizeden át minden energiámat erre a kötetre fordítottam; azt akartam, hogy előbb egy műfajt gyűjtsék fel teljesen... — Hajói tudom, 1971-ben véglegesítetted a Kibédi népballadák kéziratát. Három év múltán sem tudsz semmi bizonyosat felőle? Azért mégsem kellene ilyen hosszú kötélre hagynod a dolgaidat... — Nézd: nem szeretek kimozdulni itthonról, ez az igazság. Még kevésbé tudom elképzelni magamról, hogy könyörögjek valakinek: legyen szíves, tegye meg, ami a kötelessége. Ha folytonosan egy-egy ilyen üggyel házagolnék, sosem fejezhetném be magát a gyűjtést. — Úgy látom, jó lábbal keltél ma... — Szabadságon vagyok... — Vagyis: dolgozni szeretnél... — Tudod, ha megkezdődik a tanítás, nincs időm gyűjteni. Legfennebb rendszerezem, ellenőrzőm és kiegészítem a már lejegyzett anyagot. — Szívesen veled tartok magam is, ha nem hátráltatlak a munkában... 31
