Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Körmendi Lajos: Zöld Kazán (Kazáni tatár és csuvas népköltészeti fordítások)
mondja, az arcokon patakzik a víz, nem tudni, melyik a könny, melyik az eső, leng a város felett az óriási zöld lobogó... Amen. Kazáni tatár népköltészet Falunk fölött Falunk fölött sűrű köd gomolyog, Búbánatot visznek a vizek. Nincsen annyi vize a foly ónak, Szívemben oltaná a tüzet. Sűrű eső lehullott a határra, Szomorúan gondolok egy leányra. Sötét felhők fenn az őszi égen, A vadludak délre elszállnak. Mint a gyertya, sudár a termete A régóta vágyott leánynak. Sóval esszük a nyers uborkát, Lánnyal éli ki-ki világát. Fehér gyolcsing úgy jó, ha elég bő, Ha a párod véled egyenlő. Ha a párod véled egyenlő lesz, Homlokodat nem járja felhő. Folyópartra este ballagok, Szerelmemre sírva gondolok. Ej, kedvesem... Ej, kedvesem, nézz a holdra, Én is egyre azt lesem. Azért mert oly messze vagyok Utánad epekedem. Míg nem jövök, ne nyissál ablakot, Ne lássa más, szép szemed hogy ragyog! Ej, kedvesem, bú az éltem, Emlegetlek minden nap. Esténként a holdat nézve Téged látlak csillagnak. 8
