Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Dobozi Eszter: Akvarell; Szinesztéziák; Tolle lege (versek)
Dobozi Eszter Akvarell „Elfeküdt már a nap, túl a nádas réten, Nagy vörös palástját künn hagyá az égen,” (Arany János) Van Gogh sárgái sem szórták aranyukat, se mályvaszínei - melyeket Napnyugat ezer árnya jár át, nem hamvazták be így a rögöt, az erdőt; ily lepelt nem terít ránk semelyik „dajka", mintamilyen lengett, s ereszkedett alá az égből kerengve. Mentünk a kék alatt, s testünk, mint szögekkel, alkonyi sugárral által volt már verve, merre lábunk lépett, azt hittük, erőnk visz, ahogy a kar lendült, mintha csak egy kőris bólintna, intene, halkan felszállt a hold, s függeszkedve rajt’: mi, fehérlő szálakon. Szinesztéziák egy kései hang virít a belső téren át egy szárny remeg szaladnak áramok kéken, hűvösen parányok dolgoznak így kéjesen neszezve ahogy lapok suhognak itt s törik-zúzódik egy fedél de tárulni, felnyílni rest mi jő, mi lesz csak egy rémült sugár üt át a tébolyult árnyakon az alászédülő tegnapok verődnek vissza ím a szemközt záruló ablakok üvegén
