Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Kabdebó Tamás: Hajótöröttek
betegségben, mely férje és az ő génjeinek összeadásából, az orvosok szerint mindahányszor várható volt. A maradék gyerekek közül még kettőt emésztett a betegség, a többi épen növekedett. A kocsi hátsó ülésén Kari ült, egy ötévesnek látszó, de valójában tizenegyéves beteg kisfiú, akit játékosan „kis professzornak” hívott mindenki, mert Kari a testileg fogyatékosok iskolájába járt, (autóval hozták-vitték), és kitűnő bizonyítványt hozott haza. Az istentiszteleteken a pravoszláv szobrász a leghátsó sorban ült, és a sok szép ének, illetve pompásan felolvasott bibliai versezetek után szenvtelenül hallgatta, hogy a világ csupán hatezer éves (Newton is azt hitte!), hogy az állatfajok nem egymásból, s az ember nem belőlük fejlődött, hanem sárból gyúrva, készen érkezett a paradicsomba. No és Noé bárkája, a páros állatokkal! Annyi bizonyos, gondolta a szobrász, hogy valami hajótörött bárkából hullott ki a java emberiség. Karácsony előtt két héttel, Billy Bunting, az amerikai igehirdető, érkezett a városba. Bob, a könyves bibliatanácsos, egyébként egy tejfölösképű, vékonypénzű férfiú, kis bajuszkával és még kisebb feleséggel, mindenkinek a lelkére kötötte, hogy ott legyen Billy Bunting igehirdetésén. Az aréna nagy tömegében a szobrász apósa és sógornője közé szorult. Billy bevonulása előtt kékruhás lányok hárfáztak az aréna színpadán, majd egy csokoládébarna popénekes keresztény himnuszokat adott elő, rockosítva. Aine lelkesedett a himnuszok szövegéért, de az átírást profi módon megkritizálta. Billy elmondotta saját megtérését, majd tulajdon nejének megtérését, ki ezen a ponton belibbent és megfogta félje kinyújtott kezét. A szobrász, aki szabad idejében lóversenyekre járt, elővette messzelátóját és megdöbbenve tapasztalta, hogy Billy Bunting szeméből csorognak a könnyek, rá a mikrofonra. Aine édesanyja, egy meleg szívű, ritkás hajú, kissé elgörbült hölgy, egy nála görbébb és öregebb asszonyságot támogatott, akiről kiderült, hogy a gondnok mamája, abban az iskolában, ahol a vasárnapi bibliakört tartják. A két néni, karjukat egymásbafonva, tátott szájjal, kimeredt szemekkel csüngött Billy Bunting minden szaván, s szinte természetes volt, hogy amikor Billy égnek emelte két kezét, a nénik, kezüket összefogva emelték égnek, s amikor az igehirdető megváltásra szólította föl közönségét, ők ketten ott tülekedtek az első sorokban. A megvallás kívánt formája az volt, hogy a hívők, az aréna közepéhez, Billy pódiuma elé járultak, s égnek emelt kézzel e kialakult körme- netból integettek neki. Aine is Billy színe elé járult, Lanka is, Elíz is, ki jelenlevő öt gyermekéből egyet tolószékben tolt oda. Aidán inspekciózott a kórházban. A pravoszláv szobrászt erősen noszogatták, de ő szelíden helyén maradt. A kievi, hagymakupolás templomra gondolt, hová, kisfiúkorában, egyszer-kétszer még elvitte őt édesanyja. Ott sárga szentképek ragyogtak ki a tömjénfüst felhőiből, a pópának irdatlan szakálla volt, amíg el nem vitték. A templomból múzeum lett, őbelőle, először komszomol, aztán ifjúkommunista párttag, aztán ifjú semmi, mert egy Világifjúsági Találkozón lelépett, kintmaradt Nyugaton. Nem tagadta meg az Istent, talán hitt is benne (amikor bajba került, fohászkodott hozzá) de a vallás nem volt lényeges dolog az életében. Az anyag a fő, gondolta az igehirdetés alatt is. Azt gyúrom, keverem, szilárdítom, pigmentálom, vésem, csiszolom. Az Isten, ha van, főszobrászmester, aki megformál, majd 16
