Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Németh István: Fekete csillag

sok jeles magyar között ketten is. De rögtön, már a „lista” legelején belém szúrt valami.

Az, amiről most beszélek.

Az, hogy kettős kisebbségben élünk: kisebbségben az államalkotó szerbséggel szemben, s kisebbségben a magyar anyanemzettel szemben. H. J. ezt erőteljesebben fogalmazta meg: kettős koporsóba vagyunk zárva.

A magyarok világtalálkozója istentisztelettel kezdődött; a Mátyás templomban két lelkésztársával Huzsvár László, Bácska püspöke celebrálta a szentmisét.

Nem tudom hogyan, mi módon, milyen zavart vagy éppen bocsánatkérő mosoly közepette súgta Huzsvár László püspök úr a rendezők fülébe, hogy ő csakugyan püspök és csakugyan a Délvidékről jött, de nem Bácska, hanem Bánát püspöke.

Apró, de kínos tévedés.

Például Csoóri Sándor esetében elképzelhetetlen ilyen apró tévedés is. De még Tőkés László esetében is. Igaz, ő „nagyobb” kisebbségi, lévén erdélyi, mint Huzsvár László, aki csak vajdasági.

Fakuló édes

Észre sem vettük, hogy azokon a busz- és vasútállomásokon, amelyeken a hangosbeszélő magyarul is eldarálta az indulási és érkezési időt, mostanában nem bömböli el. Igaz, eddig se értettünk sokat belőle. Más nyelven se lehet érteni ezeket a torz, recsegő szavakat, valahogy mégis megnyugtatólag hatnak. Hozzátartozik a várótermek hangulatához. Hozzátartozott némely állomásokon a magyarul való bömbölés is. Egy ideje Újvidéken például megszűnt.

Vidékünkön szűnőben van a magyarul való közlekedés. Feltételezem, hogy a szlovákul, ruszinul, románul való közlekedés is, de jómagam ezt nem érzékelhetem. Én csak a magyart érzékelem, mert erre, származásomnál fogva, különösen érzékeny vagyok.

Ezen a nyelven álmodom, káromkodom, dühöngök, imádkozom, sóhajtozom, átkozódom, ezen a nyelven könyörgök, rimánkodom; ezen a nyelven örvendek, ezen lélegzem. Ennek a nyelvnek a segítségével tanultam meg idegen nyelvek szavait, azt például, hogy Bog azt, hogy primavera. Kosztolányi ennek a nyelvnek — az anyanyelvnek - a segítségével tanult meg tizenvalahány idegen nyelvet, és komoly emberek állítása szerint más nyelvet csak az képes jól elsajátítani, aki az anyanyelvét tökéletesen tudja.

Kosztolányit említettem az imént; talán a legtöbb idegen nyelvet tudó magyar író volt, nyugodtan válogathatott a különböző nyelvek között, de álmában sem fordult meg a fejében, hogy valamelyik „tanult” nyelven írjon, csak az anyanyelvén. Ezt ajándékba kaptuk. Szavait édesanyánk súgta a fülünkbe, és mi rögtön „megértettük”, „fölfogtuk” ezeket a szavakat. Ezért az anyanyelv sohasem lehet terhűnkre. Nem fáradunk el vele s benne. Épp Kosztolányi jegyzi meg valahol: az ember csak az anyanyelvén hallgathat, pihenhet jó nagyokat.

9