Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Németh István: Fekete csillag
Azt mondtam fentebb, hogy szomorú egy park. Bizony, most is azt mondom. Csak én tudom talán, hogy a parkban egy nagy kőmadár van eltemetve, de a park — hogy is nevezte Márai? - nem ezért olyan szomorú, hanem csak azért, mert senki se viseli a gondját. Milyen közkert az, amit nem gondoznak? És nemcsak maga a park, a környéke is ilyen. A szélén, épp a templom faránál egy nagy szemétrakás éktelenkedik. Egy sáros, kátyús kocsiúttal. Itt, a falu szívében. Ott, ahol a templom áll, a park és az iskola. Az iskolát hiába nevezték el egy költőről, ettől még — a külleme! — nem hasonlít iskolára. Hirtelen nem is tudnám megmondani, mire hasonlít, pedig már jó ideje, évtizedek óta nézem. Egy mogorva, öreg épületre hasonlít, amelynek faláról sok helyen lemállott a vakolat, ezeket az éktelen foltokat nagyjából ugyan bemeszelték, pedig hát mindenki tudja, előbb újból be kellett volna tapasztani. Valahogy erre mégse jutott idő vagy pénz, pedig a falunak ez az egyetlen megmaradt iskolája, ami eredetileg nem is iskola volt, hanem nagykocsma. Eredeti iskoláit, iskolaépületeit, mind a hatot, vagy lebontották, vagy tyúkólnak, disznóólnak rendezték be. Ezzel szemben a faluházát szépen kipettyentették, sőt emeletet is húztak rá. Bizonyára azért, mert erre volt idő és pénz is. És a falu háza mégiscsak a falu háza, komolyságánál fogva nem lehet lerántani egy falusi iskola szintjére. Leégne a polgárok arcáról a bőr, leégne szégyenükben, ha egy olyan épületbe kellene bejárniuk adót fizetni, amilyen az iskola, és a gyerekeiknek olyan iskolába kéne járniuk, amilyen a községháza. A községházára, a megemelt szintű községházára különben is három falu polgársága tekint fel büszkén, az iskolát meg a gyerekek legszívesebben elkerülnék. Már csak ezért is kár volna rá költeni. És én mindezek ellenére nagyon szeretlek. Mert még mindig egy összefirkált pad előtt állok ebben a szomorú kis parkban, egy pad előtt, amelyre egy szerelmes szívű leányka üzenetét írta: Misi, nagyon szeretlek. Valakinek az angol nyelvtudásából csak ennyire futotta: The idiots. És egy bús legény is itthagyta üzenetét, talán a barátainak, talán az egész világnak: Baszódjatok meg. Most egy vak lóért nem adnám, ha a park sarkán, az albán bódéjában nemcsak fagylaltot és üdítő italt mérnének, hanem, mondjuk, sört is. Kiülnék a bódéja mellé, a kómadár teteme fölé, és míg a sörömet iszogatnám, elanda- lognék a szerelmes szívű leányka meg a bús legény pádon hagyott üzenetén. És azon, ami taszítva is ide vonz. Azon, ami a két üzenet között feszül. Szobormosás Egy vidéki kisváros utcáján ballagok, amikor hallom, hogy valaki a nevemet kiáltja. Nem valami barátságos hangsúllyal. Megállók, a hang irányába fordulok.- Te még mindig Titót dicséred egy írásodban, de azt elfelejtetted, hogy én miatta ültem börtönben! — mondja, de ennél többet nem is akar mondani, mert akkor már utolér a kerékpárján, s anélkül, hogy leszállna, nyargal tovább. 5
