Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Szenti Tibor: Elszánt és megfáradt tekintetek (Plohn József: Negyvennyolcas honvédportrék)
hazed tanulmányok után Európa akkori művészeti központjait is meglátogatta, így München, Párizs, Firenze és Róma adott neki szemléletet. 1896-ban, a milleniumi kiállításon munkáival nagyérmet nyert. A Magyarországon késve jelentkező ipari forradalom negatív hatására, valamint az állam által fizetett nagy földmunkák, elsősorban a folyószabályozások megszűnésével a vásárhelyi lakosság zömét kitevő nincstelen és kisparasztság életformaváltáson ment keresztül. Az örökléssel elaprózódott egykori jobbágytelkek mind kevesebb embernek biztosítottak megélhetést. A mező- gazdaságban az 1880-as évek végétől egyre szaporodtak a gépek és csökkent a kézi munkavégzés. Mind nagyobb tömegek váltak szegényekké, akik az átalakuló életforma ellen zendültek. A kor történelmi ellentmondásaként végleg kialakult és megerősödött a középparaszti, illetve parasztpolgári réteg, amely ugyanakkor a város fejlődését segítette. Plohn József és az őt ösztönző baráti kör - Tornyai János, Endre Béla, Rudnay Gyula, Iványi Grünwald Béla festőművészek, illetve Kiss Lajos néprajzkutató - jól érzékelték a változást, fölismerték a visszahozhatatlan idő pusztító erejét, és felelősséget éreztek az eltűnő értékek iránt. 1885-től kezdve pótolhatatlan néprajzi felvételek gyűltek Vásárhely múltjából. Plohn mester elsősorban a tanyás gazdálkodás archaikus kézi munkálatait örökítette meg, de fotóin sorra megjelent a környező táj, tanyák és városképek; gazdasági épületek, állattartás és földművelés; a helyi kismesterségek legszebb, nép- művészeti tárgyai és portrék sokasága. Bár Plohn József ezt a gyűjtőmunkát 1922-ig folytatta, és több, mint háromezer nagyméretű negatív üveglemez képet készített, munkásságának java mégis a századforduló körüli évekre tehető. Magam is ismerem azt a helyzetet, amikor egy gyűjtőmunka során föl sem merül az emberben, hogy száméira ennek valamilyen anyagi haszna lehet, csakis a közösségért elvégzendő feladat lelkesíti. Az viszont természetes igény, ha az alkotó nyilvánosságra akarja hozni tevékenysége gyümölcsét, mert így válhat közkinccsé. Plohn József is elhatározta, hogy fölvételeiből albumot szerkeszt és megjelenteti. Támogatásért fordult a városához, szakemberekhez, múzeumokhoz, és ejjutott Horthy Miklósig. Legtöbben ígérgettek, mások elutasították. Ebben a legmarkéLnsabb volt dr. Bátky Zsigmond- nak, a Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya vezetőjének 1922-ben leírt véleménye, aki szégyenteljes módon Plohn József zsidó származására és „fajtájának” a „[...] tisztán nyereségre alapított” vállalkozására hivatkozva elutasította a segítséget. Plohn életében könyvformátumban nem jelentek meg művei. 1944-ben vásárhelyi méirtírtársával együtt deportálták. A súlyosan cukorbeteg ember inzulin hiányában a zsúfolt marha vagonban nem érkezett meg a megsemmisítő táborba. A holocaustot felesége élte túl, aki a háborús veszteséget szenvedett negatívgyűjteményt eladta a Tornyai János Múzeumnak. Az 1635 felvételt a sorstárs akkori igazgató, Galyasi (Reisinger) Miklós vásárolta meg és archiválta. Az utód, dr. Dömötör János közel évtizede küzd azért, hogy az egyetemes magyar kultúra értékét gazdagító Plohn-felvételekből legalább a negyvennyolcas honvédportrék megjelenhessenek. Gazdasági nehézséggel, értetlenséggel, közömbösséggel és szándékos késleltetéssel egyaránt találkozhatott. Miként születtek ezek a fölvételek? 1902- ben érlelődött meg a gondolat, hogy „Kolozsvári Országos Történelmi Ereklyemúzeum” létesüljön, és az akkor még élő negyvennyolcas honvédekről fényképek készüljenek. Plohn József azonnal munkához látott. 1902. szeptember 14-én, a helyi „Híradó”- ban megjelent egy közlemény, amelyben az egykori szabadságharcosok jelentkezését kérték a fényképészműtermében. A hajdani mezővárosnak, Hód-Mező-Vásárhelynek a lélekszáma alapján 576 főt kellett kiállítani, de a helyi erős Kossuth-kul- tusz és a vele párosult hazaszeretet a toborzással együtt 814 személyt adott a szabadságharcnak. Még 1867-ben is 167-en éltek közülük. Társadalmi rétegtagozódásuk hű képet ad az egykori honvédek és a város népességének összetételére. 79%-uk volt paraszt, közülük 122 napszámos, a többi gazda, 2,1%-uk iparos és 4,2%-uk értelmiségi. Szívósságukra jellemző, hogy századunk elején, amikor a fölvételek készültek, hányatott sorsuk ellenére még több mint más- félszázan éltek. A fotókból megmaradt 154 honvéd, illetve besorozott és önkéntes nemzetőr portréja. Ezek közül 89-et Plohn mester a negatívok szélén névvel is megjelölt, a többiek viszont ismeretlenek maradtak. A fölvételek mégis sokmindenről árulkodnak, és feledtetik a névtelenségüket. 93
