Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Bence Erika: „Én léfekszék én ágyamba…” (Silling István: Boldogasszony ablakában)

Midőn a helyi lapban megjelent a fényké­pezésre való felhívás, annak egyik mondatát így fogalmazták: „Akinek egyenruhája van, azt vegye fel, akinek nincs, az sötét polgári ruhában jelentkezzék." Amikor az önkényu­ralom évtizedében a Bach-huszárok a cifra­szűr magyar nemzeti jelképnek számító hímzett virágait bicskával levakarták, s a Kossuth-bankó rejtegetőire börtön várt, az egykori vásárhelyi szabadsághősök közül 14-en (9%) jelentek meg egyenruhában Plohn mester kamerája előtt. E ruha őrzőire a kiegyezés előtt a legszigorúbb büntetése­ket szabták ki. 122 személy (79,3%-uk) mel­lén még a szabadságharcos honvédérem is ott látható. Borotvált, símaképű egy sincs közöttük. Mindegyik növesztett bajuszt, ezenkívül 57- en szakállt is viseltek. A kezében semmi sem volt 97 főnek, többnek a markában 1-2 tárgyat is fölfedezhetünk. Kalapot tart 25, pipát 18 harcos. Az ugyancsak eldugott és féltve rejtegetett kard 11 fő oldalát ékesíti; négyen botot, ketten szivart és egyikőjük kesztyűt szorongat a kezében. A fotók nem­csak viselettörténeti felvételek. A 107, 113, 123,124,138,146. lapon és másokon látható férfiak legjobb ruhája is foltos, foszló, sőt szakadozott, híven tükrözve azt a megbe­csülést, amelyben a Monarchia részesítette szabadságharcosainkat. Néhány névről ismert személynek ma is élnek közvetlen leszármazó! Félix József, Schweiger Mór és az egyetlen bőgatyás Tó­biás Mihály ükunokája egy vásárhelyi költő, történelemszakos tanár, illetve asszisztens- nő. Steiner Vilmos zászlótartóban Szabad György professzornak, az Országgyűlés el­nökének dédapái unokabátyját üdvözölhet­jük. Már e néhány kiemelt portré láttán is elgondolkozhatunk azon, hogy Hódmezővá­sárhelyen - amely várost az egyik „legma- gyarabbnak” mondják; ahonnan az 1920-as években a Tolnai Világlexikon „magyar ka­rakterű fejeit” fotóztatta - Félix József sze­mélyében francia, Schweiger és Steiner ese­tében zsidó, Tóbiáséban pedig magyar paraszt néz vissza ránk, nem is beszélve a délszláv, német és cigány szabadsághősök­ről, akik szintén itt sorakoznak. Bizonyít­ják, hogy a nemzet nem egy uralkodó etni­kum tulajdona; hogy származásra való tekintet, beolvadási, „meghódolási” törek­vés nélkül ezt a földet más kultúrák gyerme­kei is saját hazájuknak ismerték, és amikor bajban volt, amikor meg kellett védeni, egy emberként, vérüket ontva csatasorba álltak érte. Plohn József felvételei egyszerre szocio- és viselettörténeti fotók, néprajzi és kortörté­neti emlékek, a lényegük mégis az emberáb­rázolás. A mai pillanatfelvételre alkalmas, korszerű gépekkel az eseménysor néhány rezdületét kapjuk el és ezzel a történést egyetlen képbe „fagyasztjuk” be. Plohn ide­jében viszont a masina előtt meg kellett áll­ni vagy le kellett ülni és mozdulatlan néma­ságban hosszú másodpercekig szembenézni a lencsével, az embernek önmagával. Ilyen­kor a ráncok elsimultak vagy elmélyültek, s a tekintet kivetítette az ember belső karak­terét. .. Lapozzuk föl e könyvbe zárt portrékat és nézzünk szembe velük. Micsoda kemény, el­szánt és egyszerre megfáradt, mély emberi tekintetek néznek vissza ránk. Hősök voltak ők katonai ranggal és anélkül; népünk fiai, apáink dédapja! Ha egyszer belenéztünk ezekbe a világot sejtető szempárokba, a te­kintetük beleég lelkűnkbe, és élő lelkiisme­retként ott jajdul bennünk mindörökké! (Hódpress Kft., Zrínyi Kiadó) Szenti Tibor * „En léfekszék én ágyamba...” Silling István: Boldogasszony ablakában Kupuszina teljes népi imádságanyagát adja közre és mutatja be Boldogasszony ab­lakában című kötetében Silling István nép­rajzkutató. Az 1752-ben Palócföldről telepí­tett bákai színmagyar (már csak a családnevek útidnak a szlovák származás­ra) falu népköltészetének - a nyelvjárási sa­játosságok és a balladakincs ugyancsak Sil­ling által történő feldolgozását és megjelentetését követően - egy olyan műfa­jával ismerkedhet meg az olvasó, mely egé­szen a közelmúltig a néprajzi kutatások el­hanyagolt területe volt. Egyrészt az archaikus népi imádságokat ritka népkölté­szeti jelenségnek tekintették a kutatók, másrészt a térség kommunista rezsiméi til­tották a vallásosságot, és ezért a vallási tár­94

Next

/
Thumbnails
Contents