Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Alföldy Jenő: A Koszorú levelei (Illyés Gyula: Koszorú)
Alföldy Jenő A Koszorú levelei (Illyés Gyula: Koszorú) ÜL észült már nem is egy, mélyreható s kimerítő vizsgálat Illyés Gyula híres verséről, a Koszorú-ról. Elvenni semmit nem kívánok Tüskés Tibor elemzéséből (Miért szép? Verselemzések napjaink magyar költészetéből, Gondolat, 1981.), Izsák József kétkötetes monográfiája Koszorú-fejezetéből (Illyés Gyula, Szépirodalmi, 1982, 1986), vagy Odorics Ferenc versértelmezéséből (A válság ereje. Illyés Gyula: Koszorú, Napjaink, 1982. október 10.); hozzájuk tenni valóm van csupán. Rónay György Balassitól Adyig címmel egybegyűjtött esszéit olvasva, a Baróti Szabó Dávidról szóló fejezetben (A virti lantos) az alábbi részletre figyeltem föl. „A Verskoszorú-t 1786-ban, mint kisded ajándékot a magyar ifjúságnak, saját költségén adja ki, mert hazája javáért minden áldozatra kész; egyetlen célja vele, hogy az ősi nyelv érdemes szeretetére, és kivált az új mértékű versszerzésben való gyakorlására gyullassza az ifjúságot. (...) Úgy érzi, és öntudattal hirdeti is, szélvésztől letiport nyelvünk boldogtalan ügyét hordozza vállán, s jó és rossz sorsban egyaránt a magyar nyelv szolgálatára szenteli erejét”. Föltételezem, hogy versének írásakor Illyés előtt ott lebegett Baróti Szabó Dávid példája. Aligha véletlen, hogy deákos költészetünk egyik úttörője, a magyar nyelvért, magyar versért „prozódiai háborút” folytató Baróti Szabó verseskönyvének címe Verskoszorú, Illyés költeményének címe pedig Koszorú; aligha véletlen, hogy a hexametrikus verselés tizennyolcadik századi kezdeményezőjéhez hasonlóan Illyés is daktilikus ritmusban —jóllehet változó sorhosszúsággal — írja művét; és az is aligha véletlen, hogy Baróti Szabó versében a „szélvésztől letiport nyelvünk” fordulat szerepel, Illyésnél pedig a „szél-kaszabolta magyar nyelv”, mindjárt a Koszorú harmadik sorában. A hasonlóság mellett az eltérés is érdekes. Barátinál a „szélvésztől letiport” jelzős szerkezet is nagy kifejezőerejű, szemléletes kép, de a „szél-kaszabolta” Illyés versében még tömörebb, takarékosabb. Míg Baróti Szabó metaforája zsarnoki könyörtelenséget éreztet, egy elnyomó hatalom ránehezedését nyelvünkre, addig Illyés inkább olyasféle pusztító barbárságot sejtet, mely a huszadik században elharapódzott nyelvrontásnak felel meg. Különösen láttató az Hlyés-versben a túzkígyóként alant kúszó lángolás, melyet a szél kaszabol. A kép háromszorosan összetett — modern költőhöz méltó megoldás. Máskor is fölkísértett már századunk irodalmi életében a több mint kétszáz évvel ezelőtti „prozódiai háború” emléke. A harmincas évek végén jelent meg Németh László tanulmánykönyve, a Kisebbségben, melynek gondolatmenetével és tipológiájával Babits Mihály szállt szembe Pajzzsal és dárdával című szenvedélyes vitairatában. Föltételezem, hogy ez a cím a „prozódiai háború” Baráti Szabó ellen tollat ragadó résztvevőjére, Rájnis Józsefre utal, aki Sisakos, pajzsos, kardos mentő írás-1 tett közzé. Hangvételét így jellemzi Rónay György: „Kevés ennél 79
