Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Gáll Ernő: Utóvédben (Feljegyzések a Korunk szerkesztéséről a nyolcvanas évek elején)
arathattunk be. Most indul a Korunk-füzetek 1. számával az új vállalkozás, készül a képzőművészeti albumunk is. Talán nincs minden elveszve... Ugyanakkor a szerkesztőségen belüli személyi ellentétek egyre inkább zavaró- ak. Rácznak, miután kijött a klinikáról, mintha megváltozott volna személyiségképlete. A hatalom szervei Kántor Lajos fejét követelik, benne látják minden — számukra — rossz kútforrását. A vele szemben megnyilvánuló nagy fokú bizalmatlanság persze ellenünk is irányul. december 30. November elején Bukarestben voltam, ahol Fejessel, Vinczével, Florescuval és a Művelődési Bizottság országos alelnökével, Stefanescuval találkoztam. Nála a leállított Tamási-cikkemről, a szerkesztőség gondjairól volt szó — inkább pozitív szellemben. Viszonylag jó hangulatban tértem haza, mert úgy láttam, hogy még van némi el nem használt szellemi-politikai tőkém, amit jobban és hatékonyabban lehetne/kellene a lap érdekében bevetni. Itthon ez a „sikerélmény” 24 óra alatt semmivé foszlott. Decemberben mind a szerkesztőségen belül, mind a lap helyzetében újabb kedvezőtlen jelenségek, rossz kilátások bukkantak elő. Aradi Jocó állása veszélybe került, mert felesége Nyugatra disszidált, a novemberi szám csak most jelent meg, de kivették belőle az Illyés Gyulával kapcsolatos anyagot (eredetileg inteijú lett volna). Decembertől átkerültünk Koppándi Sándor ellenőrzése alá, s a számot ötször kellett átalakítani. O kivette - minden magyarázat nélkül — az elidegenedésről szóló nagyobb írásom harmadik (a nemzeti elidegenedést tárgyaló) részét. A Tamási Áronról írt esszémnek A Hét-bői való kidobása miatt konfliktusba került Huszárral, sőt állítólag a Művelődési Bizottsággal is, ám ennek árnyéka ránk is vetül. Úgy látszik, míg a Kriterion-nak sikerült a mélypontról kiemelkednie, s ez - többek között - annak köszönhető, hogy nem tartozik Florescuhoz, a mi jövőnk nagyon kérdéses. Január folyamán még egyszer elmegyek Bukarestbe, hogy javítani próbáljak a helyzetünkön. Várom — ezzel kapcsolatban — Domokos Géza értesítését, akit Ena- che központi propaganda-titkár fogad, ő pedig fel akarja vetni mind A Hét, mind a Korunk tarthatatlanná váló helyzetét. A búcsúzó év mérlege deficites, s az 1983-as kilátások sem biztatók. Marginali- zálásom egész évben folyt, ami az adott szituációban nem is baj. Sőt! Elhatározásom, hogy nem adom olcsón a bőröm, nem akarok mások, de főként magam előtt szégyenkezni. 1983. február 1-2. Az új év a szerkesztőségben viszonylag csendben, a magam és a lap jövőjét tekintve azonban teljes bizonytalanságban kezdődött. A decemberi s a januári szám: teljes bizonytalanságban kezdődött. A decemberi s a januári szám: teljes csőd minden vonatkozásban, de ez talán még nem egészen konkludens a jövő szempontjából. Feltehetően teszt-érvényű lesz a februári szám sorsa. Azon fogom lemérni, hogy lehet-e még lapot csinálni a Koppándi-féle cenzorság alatt? Vállalhatom-e még a szerkesztést? Februárra maradt a bukaresti út, hogy még egy nagyobb erőfeszítést tegyek. Eddig semmit sem sikerült elintézni, minden rétestésztaként a végtelenségbe nyúlik. A lap állandó és nagyobbodó késésekkel kerül az olvasóhoz, késik az új évkönyv, valamint a 2. sz. füzet is. Levélben fordultam több baráthoz (Bodor, Szász, Veress és Méliusz), beavattam őket a lappal kapcsolatos gondjaimba. Okos 73
