Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Gáll Ernő: Utóvédben (Feljegyzések a Korunk szerkesztéséről a nyolcvanas évek elején)

nyugdíjba vonulás távlatában főként az elméleti munka igényesebb folytatása foglalkoztat. Gondot okoz a megfelelő tartalmi és fogalmi megoldások kialakítása. Aradi Jocó közvetítésével érzékelhettem, hogy kategóriáim, noha a „reneszánsz” jegyeit viselték magukon, erkölcsi kopást szenvedtek. Radikális átértékelésre, újrafogalmazásra szorulnak. Marcuse tétele a kontesztációt kifejező fogalmak hatalmi bekebelezéséről és hitelvesztéséről arra figyelmeztet, hogy egész fogalomtáramat fel kell újítanom. Ez az esetleges hatékonyság abszolút követelménye!

Talán nem érdektelen emberi-szellemi kapcsolataim alakulását is regisztrálni. Alaptörekvésem: az atomizálódás és elszigetelődés elleni küzdelem — ember-mivol- tom megőrzése végett is. A partnerek azonban mintha cserben hagynának. Persze, mások sem mentesek a mindent felőrlő dilemmáktól, s a válaszok elmaradásához a posta és a más szervek „hozzájárulását” is számításba kell vennem. Ugyanakkor vannak biztató közeledések, kapcsolatok is. Például a Cs. Gyimesi Évával való együttműködés ígéretesnek mutatkozik. Azt azonban már látnom kell, hogy ha nem kezdeményezek, ha nem jelentkezem kitartóan, engem is előbb-utóbb légüres tér, a Nagy Nihil vesz körül. Erre utal néhány - számomra teljesen megmagyarázhatatlan és elfogadhatatlan — rövidzárlat, amelyek jónak vélt és érzett nexusokat szakítottak meg. Nem szabadna azonban miattuk annyit rágódnom...

január 18.

Ahhoz, hogy ezek az egyéni és közösségi önreflexiók ne torzuljanak önmarcango- lássá, bizonyos felülemelkedettségre, történelemfilozófiai távlatokban való elmélkedésekre van szükség. Az utóbbi időben nagy segítséget kaptam ehhez Enrico Berlinguertől, aki éppen a lengyel eseményekkel kapcsolatban szögezte le határozottan, hogy a „létező szocializmus” rendszere csődöt mondott.

január 22.

Azt hiszem, jól sikerült a továbbképzést záró megbeszélés. A szerkesztőség okosan, becsületesen szerepelt. Fülesi, aki a Művelődési Bizottságban a lapot ellenőrzi, és jóhiszemű embernek mutatkozik, elmesélte, hogy amikor átvette ezt a szerepkört, ott találta az előző cenzor (Egy Popa Margit nevű, filozófiát végzett volt hallgatónk) 28 oldalas jelentését, illetve feljelentését. Mikor kerülnek majd napfényre az ilyen dokumentumok, amelyekből az adott helyzetben érvényesülő non- konformizmusunk is kiderül?

február 27.

Több mint két hete tart a „szükségállapot”, amelynek két meghatározó összetevője, tényezője van: 1. belső szempontból a felemelt ár; 2. külső vonatkozásban a magyarországi kapcsolatok felfüggesztése. Együtt és külön-külön ezek a mozzanatok, a maguk sosem-volt jellegével, rendkívül súlyos következményekktől terhesek, s ha nem változnak meg, fatálisok lehetnek - egyéni, szerkesztőségi és nemzetiségi vonatkozásban. A háttérben pedig a romániai, kelet-európai, sőt globális válság, a maga változatos megnyilvánulásaival. És (legalábbis pillanatnyilag) kiúttalanságával.

Két napja itt van Molnár Guszti, akivel folytattuk az Igazság szerkesztőségében kifejtett munkámról készülő magnó-beszélgetést. A „fejemre olvasott” idézetek, főként nemzetközi-munkásmozgalmi tárgykörben közölt írásaimból, még tudato- sabbá tették, milyen szellemi, erkölcsi és stiláris romlást idézett elő nálam is a

70