Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Gáll Ernő: Utóvédben (Feljegyzések a Korunk szerkesztéséről a nyolcvanas évek elején)
Gáli Ernő Utóvédben (Feljegyzések a Korunk szerkesztéséről a nyolcvanas évek elején) A szerkesztőségben történtekről, törekvéseinkről és kudarcainkról 1977-ben kezdtem naplót vezetni. Ha az elején még bizonyos eredményeket is feljegyezhettem, amelyek a folyóirat nemzetiségi-kultúrafenntartó funkciójának kibontakozását tanúsították , a nyolcvanas évek elején a homogenizáló /elnemzetlenítőpolitika fokozódásával, már főként a szaporodó nehézségekről, az erősödő nyomásról, a szerkesztés ellehetetlenüléséről kellett beszámolnom. Egy bukásra ítélt utóvédharc krónikáját vetettem papírra. 1981. december 28. Eltelt ez az év is; a mérlegkészítés most sem könnyű. Lehetséges-e egyáltalán? Szűkebb és tágabb világunkat — a mindent átható válsággal a háttérben — a lengyel tragédia határozza meg. Nagyon nehéz, szinte lehetetlen egyértelmű véleményt megfogalmaznom. Ki és hol hibázott? Hol lehetett, hol kellett volna megállni? Volt-e más, reális kiút? Hic et nunc szintén távlatvesztés, baljós előjelek a közvetlen jövőt illetően. A lap viszonylatában egy sötétbe való ugrás előtt állunk. Senki sem tudja, milyenek lesznek az új árak, miként alakul majd a példányszám, az előfizetők tábora stb. Még mindig függőben maradtak az esedékes kinevezések. Hivatalos beiktatás nélkül is azonban Herédi Guszti lelkiismeretesen, ambiciózusan dolgozik a főtitkári beosztásban. Noha filoszi pontosság tekintetében nem éri utói Ritoók János teljesítményét, máris dinamikus, politikus összefogónak mutatkozik. A nyomda továbbra sem képes kellő időben kihozni a számokat, de az állandó késés — a többi súlyos probléma mellett — még nem létveszélyes. Fékező tényező továbbra is a műszaki részlegen belüli széthúzás. Most lépünk a 25. évfolyamba, én pedig a nyugdíj-korhatárhoz érkezem. Ami a jövő évi terveket illeti, ezek biztatóak, ám kérdés, hogy mit hoz a bejelentett új ideológiai plenáris ülés? E nyugtalanító gondokkal együtt nehéz szakaszt éltem át a „sajátosság méltóságé”-val kapcsolatban. Képtelen vagyok megérteni és megemészteni, hogy olyan kiváló emberek, mint Cs. Gyimesi Éva és Láng Guszti nem ismerték fel a szellemi-erkölcsi ellenállás benne rejtőzködő üzenetét. Elkeserít az a morális harakiri, amelyet néhány tehetséges fiatal kivándorlása jelent, s ennek hatását az itthonmaradottak körében tért hódító elközömbösödés fokozza fel. Jellemző, hogy Gaál Gábor, Sütő András, Szász János, Bodor Pál, Tóth Sándor, Beke György gyermekei is mennek. Milyen hitele lehet még az ittmaradásra buzdító felhívásoknak? írtam erről Sütőnek, akit mélyen foglalkoztat az anacioná68
