Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - A. Gergely András: Értéktudat és történelem (Kiskunhalas a társadalmi tér-időben)
betelepülők között érdekes módon tovább és erősebben megmaradt a jászkun redempció eredményessége és előzményeinek közösségi-származási jelentősége (ahogy pl. a Kiskőrös környéki szlovák tanyalakók származástudata, etnikai büszkesége is élőbb, mint a bel-kőrösieké). (Tálasi, i.m. 105—110. p.; Gyivicsán Anna: Anyanyelv és kultúra értékrendjének változása a kiskőrösi szlovákoknál. Állami Gorkij Könyvtár - Művelődéskutató Intézet, 1985. 11—55. p.). A Halasra és a jellegükben hasonlatos városokra vonatkozó szűkebb szakiroda- lom (Erdei Ferenc munkái, Tálasi i.m., Hegyi Klára: Török közigazgatás és jogszolgáltatás - magyar városi autonómia. Történelmi Szemle, 1985/2. 227-256. p.; Granasztói György: A középkori magyar város. (Magyar História). Gondolat, 1980. 58-176. p.; Kósa-Filep, i.m. 132. p. és Néprajzi Lexikon 3., 353—354. p.; Illyés Bálint i.m.; Kiss József, i.m.; Győrffy István: Alföldi népélet, i.m.; Novák László: A három város. Gondolat, 1986.; Bácskai Vera: Magyar mezővárosok a XV. században. Akadémiai, 1965.; Bellon Tibor: Nagykunság. Gondolat, 1979.; valamint Márkus István, Mendöl Tibor, Für Lajos, Papp László, Majláth Jolán, Szabó László, Kunszabó Ferenc, Enyedi György, Csatári Bálint, Lettrich Edit munkái és számos kecskeméti, nagykőrösi, szolnoki, jászberényi, félegyházi helytörténeti kiadvány) számomra tökéletesen igazolják azt az elméletet, mely a kunokra és mentalitásukra vonatkozóan (ha olykor némi kételyekkel is) részletekbe menően taglalja, hogyan lett a munka, a teljesítmény és az életfeltételek megteremtésének legfőbb értéke mellett igen lényeges normaképző erő az öntörvényű és megküzdött kultúra, a hagyománytudat, az életvitelt szervező célok és a gyakorlati-mindennapi élet összefüggése. Az anyagi-tárgyi környezet, a földrajzi adottságok, a társadalmi és települési struktúrában kivívott hely véleményem szerint joggal bátorítja a múlt emlékein „révedezóket”. Azt gondolom, hogy Halas városvezetőinek azért nincs egészen igaza, amikor a múlt számunkra „meghaladnivaló” földhözragadt, szegényes. Mert pusztán az ipartelepítéstől és a lakótelep-emeléstől nem lett mássá, a szocialisztikus eszmék társadalmat átható ereje pedig nem bizonyított, vagy nem azzal bizonyítható, hogy szorgalmasan dolgoznak a város munkásai, rekordtermést aratnak földmunkásai és lélekben a városvezetést támogatják szellemi munkásai. Valahogy sosem beszélnek ők a lehetőségekről, mármint azokról, amelyeket képes megismerni és használni, aktivizálni és megbecsülni ez a vezetőség. Nyilvánvalóan nehéz „magatartásmutatókkal” bizonyítani, hogy a választási lehetőségek tere szűkös, hogy a szükségletek rendszere inkább kényszeres, mint igényes, hogy a kultúra forrásai: az életvitel szintje, az ellátottság, az értelmes célok reménye, az egészség, a lakáshozjutás, a megélhetés mellett maradó szabadidő mennyisége, az ízlés, az együttélés és kommunikáció emelkedettsége, az etikai garanciák bősége, az ideálok normaképző szerepe stb. inkább a fogyasztói társadalmi modellhez közelítenek, s annak is egy régvolt, elavult modelljéhez, mint egy új típusú, embercentrikus társadalom megalapozásához. De a Halason megismert vélemények, irányultságok számomra nem igazi kulturális éhséget, nem emberi nemességeket, tisztaságokat, alkotó kedvet jeleztek mérvadónak, hanem éppen a város lekonyulását. Prosperáló gazdaság kontra leíveló életminőség...? A köz akaratától függetlenedő hivatalviselők hogyan képzelik a „sietni kezdő” város jövőjét, ha jelenével is hadilábon állnak? Mit képviselnek, mit fognak föl és mit „visznek tovább” (Gaál Lajos szavaival) abból, amit a múlt hordozott, az a szélmalmos-kunos-szabadalmas múlt...? És mi az, amitől nem veszik észre az iránytévesztést, vagy mi szabja meg, hogy ne vehessék észre...? (Folytatjuk) 67
