Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - A. Gergely András: Értéktudat és történelem (Kiskunhalas a társadalmi tér-időben)
A hagyományos, olykor visszahúzó erőként is érvényesülő, maradiságokban megjelenő értékrendre természetes módon hatott a XIX. század végi kapitalizáló- dás is, amely a halasi kultúrát és értékrendet is átformálta, vagy legalábbis megkettőzte. A századvégen kiépülő országos és helyi politikai vagy társadalmi szervezet, az egyletek, pártok, iskolák, olvasó- és népművelő körök, de az állami intézmények hálózata is (pl. pénzintézetek, kereskedelmi szervezetek, vasutak, posta stb.) módosított a gazdasági orientációkon: a korábbi gabonásvermek, melyek a forspontozás miatt törvényszerűen adakozásra készen kellett álljanak, most kukoricával kezdtek megtelni, burgonyatermesztési láz ömlött el a városon az irredemptusok által behozott ismeretlen növénykultúra révén, azután gyapottal kísérleteztek, megerősödött a dohánytermesztés, a kender is teret nyert mellettük a századvégen is — amikor másutt a filoxéra pusztította el az ősi szőlőkultúrát — négy-ötezer holdnyi szőlő került a határba, és a török időkben kezdett veteményes kultúra is nekiindult, kertészeti mintagazdaság létesült, valamint világhírre jutott Halas cseresznyéje, őszibarackja, a harmincas években pedig már 2-300 vagon kieffer-körtét exportált a város. Az ipar fejlődését csupán szerény adatok igazolják: 1807-ben épült az iparosszín a piactérre, csizmadiák és takácsok voltak legtöbben, a szabadságharc idején még 84 takácsmester volt a városban és 30 csizmadia, később a molnárok vették át a céhbeli vezetőszerepet: a millenium idején 44 szárazmalom és 40 szélmalom mellett két gőzmalom is volt (ma mindebből egy szélmalom áll műemlékként). 1872-ben alakult az Ipartársulat, az ezredfordulóra 440 iparos élt Halason. Azonban az üzletszerű sertéshizlalás, tejbegyűjtés és baromfifelvásárlás kapitalisztikus méretet öltött, 1891-ben már 94 vagon baromfit és tojást szállítottak külföldre, a harmincas években a Schneider cég mintegy százezer baromfit hizlalt évente, 1200 vagon vágott és hűtött baromfit, vadat és gyümölcsöt exportált szinte egész Európába. A város haszna ebből a cégből körülbelül annyi volt, mint 1000 adófizetőből (átlagban 8-12 000 adózó volt Halas 10 adókerületében az ezredfordulón). Az adófizető birtokosok virilisként tagjai voltak a képviselő-testületnek is, ily módon pártolva a modernizálódás nagyüzemi mező- gazdasági útját. A gazdasági világválság korára jellemző, hogy a segédmunkások száma öt év alatt 250-ről 20-ra apadt, a kereskedők száma nyolcvanon felül volt, az iparosoké 800 fölé emelkedett... A város a huszadik század elején 112 000 holdon gazdálkodott. A „Halas hatalmas!” szólás ekkor jött divatba. A városban élők lélekszáma 1910-ben 12 432, a tanyán megszámláltaké 11 949, s ez tíz éven belül még erősödik 13 728:15 101 arányra. A polgárosodás és városfejlesztés, kultúra és közélet adatairól már korábban írtam, így itt csupán arra térek ki, hogy a polgári kultúra közvetítőinek, az új kulturális értékeket, életformát és személyiségmintákat hordozó politikai és társadalmi intézményrendszer-nek rendkívül széles körű hatása volt, mely az egyházi intézmények térnyerésével, nőegylettel és úrikaszinóval együtt tovább erősítette a tradicionális mezővárosi kultúrát, de igazából anélkül, hogy teljesen fölváltotta volna az új normarend a régit. A presbitérium tagsága ekkor is a gazdag birtokosokból került ki, a szellemi-közösségi élet kontinuitását pedig (mint például Kiskőrösön az evangélikusok) Halason a reformátusok biztosították. Ez viszont nem jelentette azt, hogy egyértelműen „klerikális”, konzervatív befolyás alá került a józan gazdák tömege és városi polgárok társadalma. Még akkor sem, ha ekkor indult el a jászkunok betelepedésének félezer éves évfordulóját előkészítő mozgalom, amely ismét tudatosította a kun mentalitás létét és „folyamatosságát”. A „régi jogon” élvezett kiváltságok, a tradicionális öntudat újraélesztése még ekkor sem volt nehéz, néprajzosaink is számos eszázadi hagyományt rögzítettek, gyűjtöttek és publikáltak erről. A tanyán lakók között, továbbá a főleg jász és palóc T\ 66
