Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Orbán Ottó: Kocsmában méláz a vén kalóz; Dante - egyperces (versek)
Orbán Ottó Kocsmában méláz a vén kalóz Azok az évek a klasszikus-gitár farú matrózkurva fogságában, a föld ölében... a bíbor kagyló évei, testünk kocsonyás remegéséé, mely nem tud mást képzelni, csak sajátmagát: még! és még! surrogja a hús belső felének bársonyos hangján, míg csontig nem soványo- dunk és rá nem ununk az egészre... Minden oké, az istenek jól intézték ezt, hogy megöregszünk. Csak az éjszakákra nincs hatásos gyógyteájuk. Ülök az ágyban a térdemet átkulcsolva, s a csillagok közt lobogó függöny, a tengeri szél szövetén Kalüpszó lúg ízű cigarettákkal gyilkolt, ősbuja, telt althangja szüremlik át, s rekedt nevetése korbácsol kora hajnalig, míg végre elalszom. Dante-egyperces Az alvilág kapujától a főteréig vergődtem a karomat már-már tőből kiszakító kofferemmel; benne a személyenként engedélyezett, húsz kiló földi lim-lom. Itt egy szellem vált ki a többi közül s közelebb lebegett. Az apám, negyvenöt évesen. Azt kérdezte anyámról, aki dermedt árvaarccal, hálóingben, dauerolt füstként gyorsan gomolygott felénk:-Ki ez a festett szőke, kövér öregasszony?- Persze, te nem tudsz semmit - mondtam. - Ez nem ő, ez már csak az agy daganat... Fekete varjúcsapatként röpdösött fejem körül a pernye, csípte a szememet a füst, és kínosan érintett, hogy öregebb vagyok - fejen áll a világ! - a saját apámnál.- így vagy úgy, ide tart, ami él - tettem le végül a bugyborgó szurok feszes héjára a koffert s noha itt éppúgy tűzben forgatnak, mint odafönt, legalább egymásra talált a család.
