Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Pusztai János: Önéletrajz (részletek)

szanitécnek, mivel Dinu őrvezetót a század egészségügyi központjában rakott, „bemelegített” fészkéből kár lenne kipenderíteni. Másnap ponyvás Molotov tehergépkocsi zötyögött el vele Piriu Recére, az ottani őrshöz. A ponyva háromszögű, erőszakos szakadásain, ha éppen kedve szottyant rá, kinézhetett. Meredek hegyek, tömör fenyvesek; többet nem láthatott. Egy útelágazásnál a kocsi megállt. A magyar vezető, holmi sunyi, az anyanyelvét románok jelenlétében hűvösen mellőző alak kiugrott a fülkéből és betrappolt egy zöldre mázolt vascsókapun. A kapu fölött fehér alapon fekete betűkkel az állt: Sanatoriu tbc. (Tbc-szanatórium). Jani kimászott a ponyva alól, elbandukolt a kapuig, melynek fém- és üvegfülkéjében középkorú, telt arcú néni ásítozott. Ásításait hol jobb, hol bal tenyere mögé rejtette. Kis írógépasztalán, a telefonkészülék mellett vaskos könyv hevert; Móricz Virág: Apám regénye. Jani magyarul beköszönt az üvegen át, mire kinyílt az ajtó. Jöjjön be, fiatalember, mondta az asszonyság. Jani bent mohón lapozgatta Móricz Virág művét, többször is megnézte a fényképeket. Odáig volt a lelkesedéstől. Kérte kölcsön a könyvet, a néni azonban csak elnézően mosolygott. Ismeretlennek nem adhatja. Könyvtári. Vigasztalásul megemlített egy újkeletű anekdotát. Alexandru Andritoiu, a (szerinte) jeles költő, a Jani értékrendjében: román pártpacsirta, Bukarestben lement a sarki boltba franzelláért (vekniért), és Iasiban kötött ki. Két hét múlva került haza a franzellával. Na, most mondja meg, függesztette a kapusnő az Apám regényét belenyugvóan összezáró Janira becsületes háziasszonyszemét. Mit ki nem állhatott a felesége! Ilyenek a férfiak, sajnos. Az uram is... Lankadatlan trappban jött az IMSZ-aktivista pofájú sofőr, így Jani ismeret- szerzése sajnálatosan elakadt. A kocsi rakterületére kuporodott, géppisztolyát ölébe vette, hátát a Molotov vezetőfülkéjének támasztotta. Fütyült Ándritoiu- ra, legalábbis erőltette az agyát: fütyüljön rá, de „kilengéséért” azért irigyelte. Ilyesmit ó nem tehetne. Köröznék, katonaszökevénnyé nyilvánítanák, banditaként emlegetnék. A katonaságnál a kortárs román költészet művelői közül meglehetősen soknak megismerte a nevét. Mihai Beniucon, Dán Desliun kívül jócskán olvasott (magyar szövegek híján) Nicolai Labistől, Stefan Iurestől, Nichita Stanescutól. Hovatovább olyan helyzetbe került a román költőkkel, mint valamikor a szovjet írókkal; mindenütt az ő elmeszüleményeikbe botlott. Innen adódott, hogy Móricz Virág könyve annyira felvillanyozta. A ponyvás, rajta kívül élelmiszeresládákat- és zsákokat szállító Molotov váratlanul megállt. Katonák vették körül, a Piriu Récéi őrs tagjai. Néhányukat Jani már gondozgatta a betegszobában. Magyarok és románok, vegyesen. Örvendeztek Janinak; van házi szanitécük! Jani, hogy ne menjen a rák a vetésre, viszontörvendezett. Ettől függetlenül, géppisztollyal a nyakában, kofferjével a kezében, sebtében tájékozódott: hol van? „Merre leledzem?” A kátyús kövesúton időzve azonnal láthatta: előtte füves hegyoldal támaszkodik a fenyvesekbe vesző látóhatárnak, mögötte kiterjedt, ezüstös ködréteg alá sikló völgy. Pillanatnyilag fázósan rejtőzködik. A hegyoldal napfényben fürdik. Erős, nyersolajjal átitatott fenyőgerendákból készült kerítés mögött három cseréppel fedett, faragott kőből emelt villa „kapaszkodik” a hullámosán meg-megtörő lejtőn. Kőlépcsők vezetnek hozzájuk. Áz alsó és a felső épület bizonyos tábornokoké, a középső az őrsé. Az útra, vasalt ajtajával a völgynek, több kocsi befogadására alkalmas garázs nyílott. Vaskos reteszein sárga, elfűrészelhetetlen kínai lakatok lógtak. Jani a kényszerű újrakezdés miatt elfásult. Kedvetlenül kaptatott

23