Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 4. szám - Lukácsy Sándor: A „szirénasíphangú dal”

Ide veled, régi kardunk! Illik-e még oldaladra a kard?

A szókészlet hasonló a két versben, a tendencia különböző. A Nemzeti dal cselekvésre szólít, a Kemény szél fúj szorongó kérdést tesz föl: „Váljon... meg bírjuk-e védni minmagunkat?” Ez a vers a nemzetféltés verse. Tónusát a kezdő metafora határozza meg.

A szikra, ha lángra kap, pusztító tüzet támaszt: ősi toposz. „A scintilla una augetur ignis” — mondja a Biblia (Jézus Sirák fia, 11. rész); Káldi György fordításában: „Egy szikrából nevekedik a tűz.” A toposz nagy utat járt be. Megvan Beniczky Péter sokszor kiadott Magyar rithmusaihan:

Hogyha csendességben Kévánsz s békességben Hajlékodban maradni,

Minden szó szelének És fondorló hímek Nem jó végére menni,

Mert kicsiny szikrábul Gerjed nagy láng abból,

Kit nem tudsz eloltani.

Megvan Pázmánynál, prédikációban, természetesen erkölcsi érvként: kezdetben kell ellenállni az ördögi kísértéseknek, mert „egy szikrát ha meg nem oltasz, egész házadat felperseled”. Hasonló szöveg, hasonló érvelés, jóval később, a minorita Kováts Ágostonnál: „Mit cselekszel, ha valamelly szikra véletlenül a szalmádban vagy pozdoija garmadádban esvén lángolni kezd? Nemde legottan futsz, vizet viszel, hogy elolthasd? mert tudod, hogy amint írva vagyon: Egy szikrábul nevekedik a tűz, és ha azt, mikor lehet, el nem oltod, egész házadat is felperzseled... így cselekedj lelki dolgaidban”, kerüld a kicsiny vétket is. A pálosrendi Simon Máté másféle alkalmazásba vette a toposzt: „valamint a láng, mikor egyszer a háznak valamelly részét megkapja, elterjed annak többi részeire is, és meg nem áll, még azt egészlen meg nem emészti”, így a megváltó Jézus, nagy szeretetében, egész testét kiszolgáltatta hóhérainak.

Világi íróknál a szikra és a láng metaforája könnyen kaphatott politikai értelmet. Kölcsey írja Wesselényi védelmében: „Ezen nemzetiség, nyelv s vallásbeli érdekek nagy szövetsége az, melynek borzasztó vulkánján áll kétes jövőnk. Innen eredhető gyújtó szikra könnyen lobbanthat lángot, mely nemzeti létünket, alkotmányunkat s az arra épült trónt emésztené.” Vasvári, a nagy francia forradalomról: „Apró törekvés, parányi kezdet és mégis utóbb milly roppant eredmény. [...] Ki egy házfedélre csóvát vet, annak ténye azért nagy, mert ő előre látja, miszerint ebből tűz fog támadni, és lángba boruland az egész város.” Széchenyi naplójában 1848. június 14-én, tehát néhány nappal a Kemény szél fúj megjelenése után, olvashatjuk ezt a bejegyzést (Győrfíy Miklós fordításában): „Helyzetünk olyan, mint egy zsúpfedeles falué, hol imitt-amott tűz támad, s oltják, oltják... míg aztán egyszeriben úgy fellángol, hogy vagy elég az ember maga is, vagy el kell menekülnie!”

A fenyegető tűzvész képét nem Petőfi foglalta először versbe. Barátja,^Vachott Sándor a Pesti Divatlap 1845. télutó (február) 2-i számában tette közzé Őrszavak című költeményét. Az egészet idézem, mert - eltekintve az esztétikai különbségtől — a vers a Kemény szél fúj előképének tekinthető.

Kárhozottak ősapáink (a vitézség) apáink halálával elhalt?

72