Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)
rádi Szabónak nem sok hely jutott ebben az egymásra találásban, be is ment a nagyszobába. Miután látta Olga szinte már-már túlságosan olvadozó boldogságát, hirtelen az a gondolata támadt, hogy nem is volt az a néhány órát igénybe vevő'hazafuvarozás olyan közönséges esemény, amilyennek addig képzelte. Szerelme hálás pillantásai, kezének forró simogatásai is igazolták ezt. Anélkül, hogy pontosan megfogalmazta volna, arra számított tehát, hogy kapcsolatuk az eddiginél is elemibb, másfajta kötéssel bővül. Tudta, hogy Olga számára a kislányának tett minden gesztus többet jelent a legokosabb szavaknál is. A legmélyebb ösztöneiben ismerte el az ilyen tettek értékét. Annál sötétebb lett a szomorúsága, mikor alig néhány nap elteltével, a gipsz levételét közvetlenül megelőző estén Olgából fékezhetetlen erővel tört ki az elutasítás, az ellenségesség.- Köszönök neked mindent, hogy így mellettem voltál. El kell ismernem, nagyon rendes vagy, de te is tudhatod, hogy amit velem csináltál, az megbocsájt- hatatlan. Nincs az a nő a földön, aki az ilyen szószegést meg tudná bocsájtani! Holnap leveszik rólam ezt a borzalmat és attól kezdve nem lesz rád szükségem kedvesem. Érted? Éld a magad szabad életét, úgyis ezt akartad, de nélkülem! Megint a cserépkályhánál álltak és Farádi Szabó villámütötten hallgatott egy pillanatig. Voltaképpen úgy érezte, hogy neki is elege van Olgából, az egész szerencsétlen összeláncoltságból, mindenből. Úgyis megállapodtak már, hogy,el kell válniuk. Mégis alig jött ki hang a torkán.- És te is nélkülem. Ezerszer megbeszéltük. Én nem voltam becsületes, s előtted már nem is lehetek az soha. Hagyjuk abba végre az egészet. Azért magához akarta szorítani az asszonyt, de az ellökte. Álltak egymással szemben, mint két gladiátor. Farádi Szabót azonban végül meglágyította Olga látványa, hiszen még mindig rajta volt a gipsz, és ez megakadályozta az igazi düh kitörésében.- Holnap azért szeretnélek látni újjászületve.- És ezzel vége. Új életet kezdek, azt hiszem, megérdemlem. Amikor másnap délelőtt vagy talán dél is elmúlt valamivel, és Pista belépett Olga lakásába, az asszony már ferde-csíkos nyári ruhájában állt elébe, hihetetlenül megkarcsúsodva. Óvatosan mozdult, mert félt még a nagy lépésektől, de megfürdött, hajat mosott, illatos volt és veszetten jókedvű. Mintha előző nap nem történt volna semmi csúnyaság, vadság.- Jaj, gyere te drága, már azt hittem, estig se érsz ide! Farádi Szabó nem erre volt fölkészülve, de hogy valójában mire számított, maga se tudta volna megmondani, annyira ellentmondóak voltak az érzései. Olga boldogságával különben se lehetett bírni.- Képzeld, itt-ott bevágták egy kicsit, aztán ütésekkel letördelték rólam a gipszet, mint kiscsibéről a tojáshéjat! Nézd meg, milyen pelyhes vagyok, milyen finom! S ahogy összeölelkeztek, Pista érezte a mellét, a hasa puhaságát, a háta selymességét a vékony ruhán át. Át kellett, hogy csapjon rá az asszony újjá- születési mámora. De ha nem is lett volna ennek tudatában, az, hogy újra közvetlenül érezhette annak a testnek a lüktetését, amely neki a legtöbbet jelentette a világon, elsöpört benne mindenféle mást: meggondolást vagy tartózkodást. Úgy szerette megint Olgát, ahogy csak teljes szívéből szerethette és forró szája elárulta neki: az asszony is csak azért olyan fél-ájultan boldog, mert nem 18
