Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Tornai József: A menekülő (regényrészlet)
vesztette el. Nem vesztette el, hanem ott van vele, magához szoríthatja, csókolhatja, semmi más nem számít. Csókolóztak és sírtak mind a ketten. Olga vázába tette a hatalmas fejű tulipánokat, amiket Pista vitt neki. A mámoros férfi kinyitotta a vörösboros palackot, mert mire igyanak, ha nem Olga meggyógyulására és megújult szépségére? Beszéltek, beszéltek, néha egymás szavába vágva. Aztán Olga levetette a ruháját, a többi már Pista dolga volt; és ott állt előtte megint a szépség, a fekete hajsörény és a nyúlánk fehér test, a tiszteletet parancsoló csípő' és a titokzatos sötét bozont, a hosszú íveló' combok, amiket annyira szeretett látni, simogatni és megcsókolni.- Ez a láng-halál! súgta a fekete haj-káoszba, amikor a heveró'n Olga fölé hajolt. Vacsora után azonban, melyre már a kis Orsolya is hazaérkezett, megint az okoskodó, mérlegelő', félelmektől megterhelt természetük uralkodott el rajtuk. Olga hangja nem volt olyan ellenséges, mint előző nap, de azért eléggé keményen mondta:- A megegyezéshez, remélem, tartod magad. Én nem látok más megoldást: nem akarok egész életemben attól nyögni, hogy a kellő pillanatban gyönge voltam.- Azt hiszem, én voltam az első, aki így döntöttem. Amire nem voltam és sajnos, nem vagyok képes, arra nem vállalkozhatok. Erre a mondatra tajtékzó düh tört ki Olgából:- Mi az a borzalmas dolog, amire nem vállalkozhatsz? Az, hogy velem kellene élned? De hát akkor kit szeretsz te tulajdonképpen? - Fölállt a székéről, szeme büszkeségtől, gyűlölettől csillogott. - Nem, barátom, én sem akarok veled maradni, menj el innen, de azonnal, érted, azonnal! - Hangja hisztérikussá vált, meg akarta lökni a közben szintén fölálló Pistát, de az óvatosan lefogta a karját:- Drága, vigyáznod kell magadra!- Semmi közöd hozzá, mit csinálok magammal. A te dolgod csak az, hogy elmenj innen. Isten áldjon! De Farádi Szabó semmi mást nem érzett, csak azt, hogy mindenek fölött és előtt szereti Olgát, és ha agyoncsapják is, ezt az igazságot kell kimondania, a többi nem rá tartozik. Olyan őszintén kell beszélnie, mint egy tiszta kisgyereknek, mert gyerekes, őrült odaadás az, ami hozzákapcsolja. Nagyon egyszerűen és nagyon gyöngéden felelt:- Te tudod legjobban, mennyire szeretlek! Hangja annyira tele volt megrendültséggel és komor elszántsággal, hogy Olga arca hirtelen elvörösödött, az előbb még keményen lendülő karja puhán Pista vállára, nyakára kapcsolódott és szeme megrettenve, csodálkozva, már-már megkönnyebbülve meredt a férfira:- De hát akkor meg vagyunk mi bolondulva, hogy egész mást mondunk, mint amit érzünk és teszünk? És a rövid kis időben, amit Erosz még megadott nekik, egyre inkább ebben a kettősségben kellett vergődniük: azt mondták, hogy többé nem tartoznak össze, el kell válniuk, miközben együtt maradtak, szerették, kívánták egymást, kétségbeesetten kapaszkodva a másik oszladozó kísértetalakjába. 19
