Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 3. szám - Lengyel András: Illyés Gyula és Bibó István (A magyar művelődéstörténet szerkezeti sajátosságaihoz)

(199.) Bibó sajnos nem idézte föl egykori beszélgetésük tartalmát, csak azt jegyezte meg, hogy Illyés „azóta is emlegeti, hogy nekem az volt a megjegyzésem: egy kicsit hosszú mondat” ez a vers. (119.) Okkal föltételezhető azonban, hogy Illyést a beszélgetés inspirálta versírásra, vagy legalábbis közben ott kavargott benne mindaz, ami akkor kettejük között szóbakerült. Az ugyanis elképzelhetetlen, hogy egy ilyen eszmecsere során Bibó ne mondta volna el, hogy látja ő a berendezkedő Rá- kosi-rendszert. S Bibó mint korábbi, A szabadságszerető ember tízparancsolata címmel ismertté lett magatartási kódexéből is kiderül, maga is a szabadság (ill. a szabadsághiány) egyféle totális fölfogását vallotta. Bibó azt írta, a szabadság egy és oszthatatlan, s az egyes ember szabadságának sérelme mindenki más szabadságát korlátozza. Illyés pedig ennek az elvnek a másik oldalát fogalmazta meg, amikor versében kimondta: „mindenki szem a láncban”. Ezt az inspirációt annál inkább is föltételezhetjük, mert ismeretes, hogy az egyéneknek a káros folyamatokban játszott önkéntelen és öntudatlan szerepét Bibó mily jelentősnek, sőt folyamatmeghatározónak tartotta. Az 1944-es deportálásokról pl. az volt a véleménye, hogy abban a legfőbb tényezők „nem a tudatos gazemberek és őrültek voltak, hanem azok a lagymatag emberek, akik gyávaságból nem mertek népszerűtlen álláspontot elfogalalni”. (Vö. Magyar Nemzet, 1989. márc. 4.) Nagy valószínűséggel állítható tehát, hogy az Egy mondat keletkezését Bibó önkritikus és felelősségébresztő helyzetelemzése inspirálta. (Hogy a vers formai fölépítésének mintája Eluard híres szabadság-verse volt, ahogy Péter László állítja, e szempontból mellékes kérdés.)

A másik két - egymással egyébként szorosan összefüggő — epizód ugyancsak ilyesféle morális tartalmakat hordoz. 1954-ben ugyanis Bibó „összehozott” egy kegyelmi kérvényt a börtönben levő Kerecsényi Dezsőné érdekében, s ezt aláíratta többek közt Kodállyal, Németh Gyulával, Horváth Jánossal, Bóka Lászlóval, Ső- térrel, Ortutayval - s Illyéssel. Úgy vélem, ez az akció - szereposztása is, lefolyása is - mindkettőjükre mélyen jellemző. Bibóra azért, mert bár maga is margón volt, mások érdekében önzetlenül eljárt, Illyésre pedig azért, mert vállalta az aláírást, amit ugyanakkor Szekfű Gyula pl. megtagadott. (Huszár-Bibó, 103., 124.) S mélyen jellemző az ügy historikumára az is, hogy végül a megoldást is Illyés találta meg. Míg Bibó első közbenjáró-jelöltje, Erdei Ferenc kilenc hónap alatt sem tudott eredményt elérni, addig Illyés - a megfelelő embert, Vas Zoltánt kérve föl a közbenjárásra - két hét alatt sikerhez segítette az ügyet. (Huszár-Bibó, 124.)

Ilyen tartalmú együttműködés után érthető, hogy 1956 drámai napjaiban is összekapcsolódott pályájuk. Bibó életútinteijújából tudjuk, sorsdöntő pillanatokban voltak együtt. Előbb, 1956. október 30-án délelőtt Illyés lakásán, ahol megtörtént a Parasztpárt Petőfi Pártként való újjáalakulása, vezető testületéinek és személyeinek meghatározása, ill. kijelölése. Ezen, mint ismeretes, a kompromittáltak, Erdei, Darvas, Szabó Pál nem vettek - vehettek - részt; Veres Péter, Illyés, Németh László, Jócsik Lajos, S. Szabó és Zsebők Zoltán társaságában viszont ott volt Bibó is. November 1-jén, már a parasztpárt helyiségében Bibó részt vett az Illyés külföldi íróknak szánt fogalmazványának fordítása körüli tervezgetésekben. November 2-án pedig megtörtént a parasztpárt - akkori nevén már Petőfi Párt - minisztereinek kijelölése. Ismeretes, ezen az értekezleten, amely a párt Dorottya utcai székházában volt, jelölték miniszternek Bibót is. Bibó nevét - miután Illyés és Keresztury nem vállalta a miniszterséget - először a másik miniszteijelölt, Farkas Ferenc vetette föl. Bibó azonban ódzkodott, semmiképpen nem akart miniszter lenni. Hogy mégis vállalta a neki szánt szerepet, minden jel szerint nagyrészt az első számú jelöltnek, Illyésnek köszönhető. Ezt a sorsfordítóvá lett döntést Bibó később így idézte föl: „Nem akartam [.„] miniszter lenni, és kétségbeesetten javasoltam S. Szabót, Jócsikot, Zsebőköt. Ok sem akartak, de úgy láttam, hogy őket

73